Eliot, T. S.: Marina
|
Marina (English)Quis hic locus, quae regio, quae mundi plaga?*
What seas what shores what grey rocks and what islands What water lapping the bow And scent of pine and the woodthrush singing through the fog What images return O my daughter.
Those who sharpen the tooth of the dog, meaning Death Those who glitter with the glory of the humming-bird, meaning Death Those who sit in the sty of contentment, meaning Death Those who suffer the ecstasy of the animals, meaning Death
Are become insubstantial, reduced by a wind, A breath of pine, and the woodsong fog By this grace dissolved in place
What is this face, less clear and clearer The pulse in the arm, less strong and stronger -- Given or lent? more distant than stars and nearer than the eye Whispers and small laughter between leaves and hurrying feet Under sleep, where all the waters meet.
Bowsprit cracked with ice and paint cracked with heat. I made this, I have forgotten And remember. The rigging weak and the canvas rotten Between one June and another September. Made this unknowing, half conscious, unknown, my own. The garboard strake leaks, the seams need caulking. This form, this face, this life Living to live in a world of time beyond me; let me Resign my life for this life, my speech for that unspoken, The awakened, lips parted, the hope, the new ships.
What seas what shores what granite islands towards my timbers And woodthrush calling through the fog My daughter.
* "What place is this, what region, what area of the world?" Seneca's Hercules Furens (The Mad Hercules), Act 5, line 1138
|
Marina (Hungarian)Quis hic locus, quae regio, quae mundi plaga?*
Micsoda tengerek micsoda partok és szürke sziklák és szigetek Micsoda vízcsapkodás a hajóorr körül As fenyőillat és a fenyőrigó füttye a ködben Micsoda képek térnek vissza most Ó én lányom.
Azok akik a kutya fogát hegyezik és azt mondják Halál Azok akik a kolibri dicsőségében csillognak és azt mondják Halál Azok akik az elégedettség disznóólában ülnek és azt mondják Halál Azok akik az állatok önkívületét szenvedik és azt mondják Halál
Lényegtelenné váltak, semmivé csökkentette őket a szél, A fenyő lehellete, a köd erdődala Ez a kegyelem feloldotta őket e helyen
És ez az arc mi legyen, e nem olyan tiszta, de tisztább Ez az érverés a karban, e nem oly erős, de erősebb — Örökbe, kölcsönbe adták? távolibb mint a csillagok és közelibb mint a szem Levelek és siető léptek közt suttognak és halkan nevetnek Az álom alatt, hol találkozása van minden vizeknek.
Az orrfa jégtől, a festék hőségtől repedt meg. Én tettem ezt, én vagyok az, aki ezt elfeledte, De most emlékezik. Az árbocot a szú, a vitorlát a penész megette Ama júniustól eme szeptemberig. Nem tudva tettem ezt, félig akarva öntudatlanul azzal, ami enyém. A fenékpalánksor léket kapott, az eresztékek tömítésre várnak. Ez a forma, ez az arc, ez az élet Él, hogy túléljen egy rajtam túli idővilágban – Mondjak le életemről ezért az életért, szavaimról ama ki nem mondottakért, Az ébredésért, a megnyílt ajkakért, az új hajókért.
Micsoda fenyvesek, micsoda partok és gránitszigetek a vitorlarúdjaim felé És fenyőrigó rikkantása a ködben Ó lányom.
* „Mi ez a hely? Mily táj, mi sarka a világnak” Seneca – Hercules Furens
|
