This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Dryden, John: To my Dear Friend Mr. Congreve on his Comedy Call'd the Double Dealer

Portre of Dryden, John

To my Dear Friend Mr. Congreve on his Comedy Call'd the Double Dealer (English)

Well then; the promis'd hour is come at last;

The present age of wit obscures the past:

Strong were our sires; and as they fought they writ,

Conqu'ring with force of arms, and dint of wit;

Theirs was the giant race, before the Flood;

And thus, when Charles return'd, our empire stood.

Like Janus he the stubborn soil manur'd,

With rules of husbandry the rankness cur'd:

Tam'd us to manners, when the stage was rude;

And boisterous English wit, with art endu'd.

Our age was cultivated thus at length;

But what we gained in skill we lost in strength.

Our builders were, with want of genius, curst;

The second temple was not like the first:

Till you, the best Vitruvius, come at length;

Our beauties equal; but excel our strength.

Firm Doric pillars found your solid base:

The fair Corinthian crowns the higher space;

Thus all below is strength, and all above is grace.

In easy dialogue is Fletcher's praise:

He mov'd the mind, but had not power to raise.

Great Jonson did by strength of judgment please:

Yet doubling Fletcher's force, he wants his ease.

In differing talents both adorn'd their age;

One for the study, t'other for the stage.

But both to Congreve justly shall submit,

One match'd in judgment, both o'er-match'd in wit.

In him all beauties of this age we see;

Etherege's courtship, Southern's purity;

The satire, wit, and strength of manly Wycherly.

All this in blooming youth you have achiev'd;

Nor are your foil'd contemporaries griev'd;

So much the sweetness of your manners move,

We cannot envy you because we love.

Fabius might joy in Scipio, when he saw

A beardless Consul made against the law,

And join his suffrage to the votes of Rome;

Though he with Hannibal was overcome.

Thus old Romano bow'd to Raphael's fame;

And scholar to the youth he taught, became.

 

Oh that your brows my laurel had sustain'd,

Well had I been depos'd, if you had reign'd!

The father had descended for the son;

For only you are lineal to the throne.

Thus when the State one Edward did depose;

A greater Edward in his room arose.

But now, not I, but poetry is curs'd;

For Tom the second reigns like Tom the first.

But let 'em not mistake my patron's part;

Nor call his charity their own desert.

Yet this I prophesy; thou shalt be seen,

(Tho' with some short parenthesis between:)

High on the throne of wit; and seated there,

Not mine (that's little) but thy laurel wear.

Thy first attempt an early promise made;

That early promise this has more than paid.

So bold, yet so judiciously you dare,

That your least praise, is to be regular.

Time, place, and action, may with pains be wrought,

But genius must be born; and never can be taught.

This is your portion; this your native store;

Heav'n that but once was prodigal before,

To Shakespeare gave as much; she could not give him more.

 

Maintain your post: that's all the fame you need;

For 'tis impossible you should proceed.

Already I am worn with cares and age;

And just abandoning th' ungrateful stage:

Unprofitably kept at Heav'n's expense,

I live a rent-charge on his providence:

But you, whom ev'ry muse and grace adorn,

Whom I foresee to better fortune born,

Be kind to my remains; and oh defend,

Against your judgment your departed friend!

Let not the insulting foe my fame pursue;

But shade those laurels which descend to you:

And take for tribute what these lines express:

You merit more; nor could my love do less.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.poetryfoundation.org/poem

Kedves barátomnak, Mr. Congreve-nek a Kétkulacsos című vígjátékára (Hungarian)

Hát végre itt az ígért, fényes óra,

s új Szellem Kora jő a régi korra;

ahogy harcoltak — úgy írtak az ősök,

fegyverük s szellemük mindent legyőzött;

özönvíz előtti hős faj: ezért

országunk állt, hogy Károly visszatért.

Ő Janusként a rossz talajt felásta,

vadhajtást nyesett, bölcs gazdálkodása

megzabolázta a vad színpadot,

s az angol szellemnek ízlést adott.

Korunkat így pallérozta, nevelte,

de vesztett az erőnk, bár nyert az elme.

Nem volt lángész mesterünk, így a régit

nem pótolja, ha új templomot épít —

már vártuk, nagy Vitruvius, a jöttöd,

hisz szépségünk egyforma, de erőd több.

Oszlopodnak dór a talapzata,

tetején korinthoszi korona:

így lent biztos erő, fent szép harmónia.

A könnyed párbeszéd mestere Fletcher,

s bár meghatja a lelket, nem emel fel.

Johnson éles elme, s kétszer erősebb

Fletcher-nél, de félannyira se könnyed.

Hajlamuk koruknak másféle színt ad:

tudós amaz, s ennek tere a színpad.

De Congreve ezt is felülmúlja még,

ennek eszét, s mindkettő szellemét.

Őbenne egyesül korunk erénye:

Wycherly gúnyos, férfias erélye,

Southern erkölcse és Etherege úri lénye.

S ezt virágzó ifjúként érted el,

s híredért egy társad sem irigyel;

édes stílusod oka sikerednek,

senki sem féltékeny rád, hisz szeretnek

Tán Fabius örült így, hogy a konzul,

az ifjú Scipio, ellene fordul,

s ő is Rómával szavazott, habár

így ő is vesztett, nemcsak Hannibál.

Raffael előtt így hajtott fejet

Romano, s tanárból diákja lett.

 

Ó, babérom lenne homlokodon,

a trónt, ha te uralkodsz, átadom!

Apa mondana le fia javára,

te vagy jogos utód a trónra várva.

Ha egy Edwardot elűzött az ország –

egy nagyobb Edward vette át a trónját;

de most nem én – a költészet veszít:

első Tom se más, mint a második.

De, hogy mint pártfogót, végre megértsen

mindenki, s ne mondja: övé az érdem,

nos, ezt jósolom: látunk még mi téged

(bár, közbevetve, addig ez-az érhet),

a szellem trónusán ülsz odafenn,

s (az enyémnél több) babér fejeden.

Már első műved is sokat igért,

s most megfizettél az előlegért.

Oly józan vagy, és mégis oly merész;

s hogy pontos vagy: dicséretnek kevés.

Cselekmény, hely, idő – sok egybegyúrja,

de Zseni születik, s ezt nem tanulja.

Ez örökséged, ez jutott neked;

az Úr csak egyszer gyakorolt kegyet:

Shakespeare annyit kapott, hogy többet nem lehet.

 

Megállni posztod: hírnevet ez ad,

hisz nincs, ki őnála tovább halad.

Engem már súlyos évek terhe nyom,

e hálátlan színpadot elhagyom;

megtart az Úr, s belőlem nincs haszon,

az Égnek hátralékkal tartozom;

de te, Múzsáknak, Gráciáknak éke:

nagyobb szerencsét jósolok tenéked.

Gondozd a művem, és legyél belátóbb,

ha megbírálod majd elhunyt barátod!

Ne hagyd, hogy hírem gyalázzák galádul,

s kérlek, óvd meg babérom, hogyha rád hull;

e pár sort vedd a tisztelet jelének –

szeretetemtől ez a legcsekélyebb.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap