Drayton, Michael: Paradoxon (The paradox in Hungarian)

When first I ended, then I first began;

Then more I travelled further from my rest.

Where most I lost, there most of all I won,

Pined with hunger, rising from a feast.

Methinks I fly, yet want I legs to go;

Wise in conceit, in act a very sot;

Ravished with joy amidst a hell of woe;

What most I seem, that surest I am not.

I build my hopes a world above the sky,

Yet with the mole I creep into the earth;

In plenty, I am starved with penury,

And yet I surfeit in the greatest dearth.

   I have, I want; despair, and yet desire;

   Burned in a sea of ice, and drowned amidst a fire.



Az út, hol véget ért, ott kezdtem én,

S onnan tovább, elhagyva hű hazám,

Szerencsém volt: mindent elvesztettem,

S koppon maradtam néhány lakomán.

Repülnék már, de lábam vonszolom;

Bölcs gondolattal élek ostobán;

Üdvömet a pokolban hajszolom,

S aminek látszom, az látszat csupán.

Reményből az égben építkezek,

És mint vakond, a földet kaparom;

Ha pénzem van, azzal mit sem érek,

A semmiből élek csak gazdagon.

Több kell, ha nincs, s nem kell, ha lenne már;

A tél jegében égek, s hevével hűt a nyár.