Dove, Rita: Someone’s Blood

I stood at 6 a.m. on the wharf,
thinking: This is Independence, Missouri.
I am to stay here. The boat goes on to New Orleans.
My life seemed minutes old, and here it was ending.

I was silent, although she clasped me
and asked for forgiveness for giving me life.
As the sun broke the water into a thousand needles
tipped with the blood from someone’s finger,

the boat came gently apart from the wharf.
I watched till her face could not distinguish itself
from that shadow floated on broken sunlight.
I stood there. I could not help her. I forgive.

Reggeli hatkor a rakparton álltam,
és azt gondoltam: Ez itt Independence, Missouri.
Engem itt hagynak. A hajó tovább megy New Orleansba.
Úgy tetszett, csak percek óta élek, s most itt vége is.

Szótlanul tűrtem, hogy az asszony átöleljen
és a bocsánatomat kérje, amiért a világra szült.
Ahogy a nap ezer tűvé törte a víz színét,
s valaki ujjbögyének vére vöröslött minden tű hegyén,

a hajó lassúdan elvált a parttól.
Figyeltem az arcát, míg csak egybe nem olvadt
azzal az árnnyal, mely a napsütés szilánkjain lebegett.
Ott álltam. Nem segíthettem rajta. Megbocsátok.