Donne, John: Elégia IX Őszies (Elegy IX The autumnal in Hungarian)
Elegy IX The autumnal (English)No spring, nor summer beauty hath such grace As I have seen in one autumnal face ; Young beauties force our love, and that's a rape ; This doth but counsel, yet you cannot scape. If 'twere a shame to love, here 'twere no shame ; Affections here take reverence's name. Were her first years the Golden Age ? that's true, But now they're gold oft tried, and ever new. That was her torrid and inflaming time ; This is her tolerable tropic clime. Fair eyes ; who asks more heat than comes from hence, He in a fever wishes pestilence. Call not these wrinkles, graves ; if graves they were, They were Love's graves, for else he is nowhere. Yet lies not Love dead here, but here doth sit, Vow'd to this trench, like an anachorite, And here, till hers, which must be his death, come, He doth not dig a grave, but build a tomb. Here dwells he ; though he sojourn everywhere, In progress, yet his standing house is here ; Here, where still evening is, not noon, nor night ; Where no voluptuousness, yet all delight. In all her words, unto all hearers fit, You may at revels, you at council, sit. This is love's timber ; youth his underwood ; There he, as wine in June, enrages blood ; Which then comes seasonablest, when our taste And appetite to other things is past. Xerxes' strange Lydian love, the platane tree, Was loved for age, none being so large as she ; Or else because, being young, nature did bless Her youth with age's glory, barrenness. If we love things long sought, age is a thing Which we are fifty years in compassing ; If transitory things, which soon decay, Age must be loveliest at the latest day. But name not winter faces, whose skin's slack, Lank as an unthrift's purse, but a soul's sack ; Whose eyes seek light within, for all here's shade ; Whose mouths are holes, rather worn out, than made ; Whose every tooth to a several place is gone, To vex their souls at resurrection ; Name not these living death-heads unto me, For these, not ancient, but antique be. I hate extremes ; yet I had rather stay With tombs than cradles, to wear out a day. Since such love's motion natural is, may still My love descend, and journey down the hill, Not panting after growing beauties ; so I shall ebb out with them who homeward go.
|
Elégia IX Őszies (Hungarian)Oly szép tavaszt nem láttam, sem nyarat, mely egy őszi arcnál varázsosabb. Ifjú szépség feldúl orcátlanul, emez sugallatával ejt rabul. Szeretni lehet szégyen: őt soha, a vonzalom itt reverencia. Aranykora meghaladtán arany, sokat próbáltam s örökifjuan: akkor perzselőn szított lángokat, most délszaki meleggel simogat; e szép szempár fénye annak hideg, ki láztól verten pestisért liheg. Ráncát sírgödörnek ne mondd: ilyen sírban nem nyugszik, csak a szerelem, kit nem halála nyűgöz oly nagyon, de anachoréta-fogadalom, s míg úrnőjével egykor halni kell, nem sírt ás, emlékoszlopot emel. Itt honos ő, noha közlekedik mindenfelé, házat nem tart, csak itt, örök estében: nincs éjfél, se dél, s kicsapongástól ment a szenvedély. Ha ily hölgy szót intéz bárkihez is, kit bálba, kit tanácsot ülni visz. Szálfa a kor; az ifjuság bozót a szerelemben: vérfortyogtatót borozunk júniusban, s évada később jön el, ha más kedvünk oda. Xerxes a lűd platánt szerette meg, mert legkorosabb volt s legölesebb, s tán mert ifjuságtól megtagadott meddőség-áldást régtől hordozott. Ha régtől vágyottnak tudjuk becsét, a kort becserkészni kell ötven év, s ha kedves nekünk romlandó dolog, a kor leáldozón legragyogóbb. De hagyd a tél leffedt ábrázatát: elpazallt erszény, lélek-lakta zsák; a szem befele néz, rajta homály; nem formált: kikoptatott lyuk a száj, s minden kis igazsága helye más, kürtölhet értük a Feltámadás. Ne sorolj élő halálfejeket: nem sokat-éltek, csak aggok ezek. Visszás a szélsőség, de egy napot bölcsőknél inkább sírokkal vagyok; szerelem csillagával hadd rovom utam lefelé a hegyoldalon, s ne szépség, mely a csúcs felé szökell: a megtérő apály ragadjon el.
|