Ha ősszel jönnél, hogyha jössz,
Nyaram úgy szállna el
Mint futó mosoly — mint a légy:
Csak legyinteni kell.
Ha év múltán — fiókba mind
Tenném a hónapot
Gombolyaggá tekerve fel:
Lessék idejük' ott.
Ha századok telnének el,
Számolnák ujjaim,
Van Diemen-földig fogyva el,
Mert odahullna mind.
S ha biztos, hogy éltem után
Tehozzád költözök,
Eldobom mint gyümölcs haját,
S eszem, ami örök.
De így, hogy titok az idő
S jötte bizonytalan,
Csak izgat mint a méhkobold:
Fullánkja rejtve van.
..................................................
Van Diemen-föld: Tasmania régi neve. Tehát: Az „ellenlábasokig”, a föld túlsó feléig, a világ végéig. Nem tudom, miért hullanának E. D. ujjai a füld túlsó felére attól, hogy a századok múlását számlálják rajtuk. Talán csak nem vág le minden ujjat, miután elmúlt a neki megfelelő évszázad? Ez áll az eredetiben szó szerint: "A kezemen számolnám őket, mindig kivonva, egészen addig, amíg az ujjaim le nem esnének a Van Diemen-földig." Mivel az ujjait az évszázadokkal hozta analogikus kapcsolatba, annyira egybegyúrja őket, hogy a soron következő évszázad világ-végére-tűnésével együtt az illető ujj is a világ végére repül... Aki ennél bizarabb képet talál ki, az csal. És mindez egy szentimentális szerelmes versben! Hát olyan ez, mint egy teasütemény??? (amint azt költő barátom mondta E. D. verseiről).
Méhkobold vagy koboldméh. Emily Dickinson találmánya: láthatatlan méh. Bizarr hasonlat: a kedvesével való, annyira várt találkozást méhszúráshoz hasonlítja.