Cummings, e. e.: ott hol még sosem utaztam, boldogan tovább (somewhere i have never travelled, gladly beyond in Hungarian)

any experience,your eyes have their silence:
in your most frail gesture are things which enclose me,
or which i cannot touch because they are too near
somewhere i have never travelled,gladly beyond

your slightest look easily will unclose me
though i have closed myself as fingers,
you open always petal by petal myself as Spring opens
(touching skilfully,mysteriously)her first rose

or if your wish be to close me,i and
my life will shut very beautifully,suddenly,
as when the heart of this flower imagines
the snow carefully everywhere descending;

nothing which we are to perceive in this world equals
the power of your intense fragility:whose texture
compels me with the colour of its countries,
rendering death and forever with each breathing

(i do not know what it is about you that closes
and opens;only something in me understands
the voice of your eyes is deeper than all roses)
nobody,not even the rain,has such small hands

nincs tudás, mely feltárná szemed csendjét:
becéző taglejtésed titkai foglyul ejtenek,
melyeket nem érinthetek, mert túl közeliek
ott hol még sosem utaztam, örömmel tovább

tünékeny pillantásod szárnyakat ad
bár ökölként magamra csukódtam,
váltig kitárod szirmaim, miként a tavasz
(rejtélyes érintése) első rózsáját bontja

ha közelségemért epedsz, éltem és én
gyönyörrel telten, hirtelen bezárulunk,
ahogy e virágszál szíve ábrándját szövi
a mindenütt óvatosan alászálló hóról;

e világon semmi sem hasonlatos szilaj
törékenységed hevéhez: melynek szövete
tartományainak színével halált nyújtón
s minden szusszal sírig magához kényszerít

(nem tudom mily készséggel zársz és nyitsz
csak némi értő hit lüktet bennem, mely
rózsánál is mélyebb szemed hangját érti)
senkinek, az esőnek sincs, ily parányi keze