This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Coleridge, Samuel Taylor: Youth and Age

Portre of Coleridge, Samuel Taylor

Youth and Age (English)

Verse, a breeze mid blossoms straying,

Where Hope clung feeding, like a bee –

Both were mine! Life went a-maying

    With Nature, Hope, and Poesy,

        When I was young!

 

When I was young? – Ah, woful When!

Ah! for the change ’twixt Now and Then!

This breathing house not built with hands,

This body that does me grievous wrong,

O’er aery cliffs and glittering sands,

How lightly then it flashed along: –

Like those trim skiffs, unknown of yore,

On winding lakes and rivers wide,

That ask no aid of sail or oar,

That fear no spite of wind or tide!

Nought cared this body for wind or weather

When Youth and I lived in’t together.

 

Flowers are lovely; Love is flower-like;

Friendship is a sheltering tree;

O! the joys, that came down shower-like,

Of Friendship, Love, and Liberty,

        Ere I was old!

Ere I was old? Ah woful Ere,

Which tells me, Youth’s no longer here!

O Youth! for years so many and sweet,

’Tis known, that Thou and I were one,

I’ll think it but a fond conceit –

It cannot be that Thou art gone!

 

Thy vesper-bell hath not yet toll’d: –

And thou wert aye a masker bold!

What strange disguise hast now put on,

To make believe, that thou are gone?

I see these locks in silvery slips,

This drooping gait, this altered size:

But Spring-tide blossoms on thy lips,

And tears take sunshine from thine eyes!

Life is but thought: so think I will

That Youth and I are house-mates still.

 

Dew-drops are the gems of morning,

But the tears of mournful eve!

Where no hope is, life’s a warning

That only serves to make us grieve,

        When we are old:

That only serves to make us grieve

With oft and tedious taking-leave,

Like some poor nigh-related guest,

That may not rudely be dismist;

Yet hath outstay’d his welcome while,

And tells the jest without the smile.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://poetry.about.com

Ifjúkor és öregség (Hungarian)

Szellő a vers, s remény méh

virág közt - s mindkettő enyém!

S így, a természetben élvén,

örök májust élveztem én

friss ifjuként!

 

Akkor s most - jaj, mily változás!

A most, ó, fájdalom, de más!

E ház, melyet nem kéz emelt,

e test, melytől csak tűrök én,

szirtek s fénylő homok felett

hogy suhant el, mily könnyedén!

Mint múlt idők ladikjai

nagy vizek árján szerteszét:

nem kellett őket hajtani,

s kacagták a vihar dühét!

Nem félt e test fagyban, se szélben,

míg benne a friss korral éltem.

 

A barátság fája óvott,

a szabadság, a szerelem

nekem nyílt, minden jót, mi jó volt,

ömlött rám, míg szegény fejem

nem lepte dér.

De fáj e míg! Zúg zord szava,

hogy ifjuságom tűnt tova.

Ó, mennyi édes éven át

voltam, ifjúkor, egy veled!

Hadd higgyek egy kedves csodát:

eltűnted káprázat lehet!

 

Nem szólt harang még lelkedért,

s egy csíny neked mindent megér!

Mily maszkkal álcáztad magad,

hogy elhitesd távoztodat?

Hajamba tél ezüstje hull,

lassan járok, görnyedt vagyok,

a te szádon tavasz virul.

s könnyedben napsugár ragyog!

Éltünk csak eszme: nos, nagyon

hiszem, hogy még veled lakom.

 

Gyöngy a harmat reggelente

s könny is, mely bús estre vall.

Az élet, rosszat jelentve,

vénségünkben bút sugall:

már itt a tél.

Vénségünkben csak bút sugall,

nyomasztó, sűrü búcsuval,

akár egy szegény rokonunk,

kit durván ki nem rakhatunk,

bár az illőnél többet ül

s tréfáin már ő sem derül.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://jazsoli5.blogspot.hu

minimap