This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Coleridge, Samuel Taylor: Ének a vén tengerészről / Hatodik rész (The Rhyme of the Ancient Mariner / Part VI in Hungarian)

Portre of Coleridge, Samuel Taylor
Portre of Szabó Lőrinc

Back to the translator

The Rhyme of the Ancient Mariner / Part VI (English)

First Voice

But tell me, tell me! speak again,
Thy soft response renewing - 
What makes that ship drive on so fast?
What is the ocean doing?

Second Voice

Still as a slave before his lord,
The ocean hath no blast;
His great bright eye most silently
Up to the moon is cast - 

If he may know which way to go;
For she guides him smooth or grim.
See, brother, see! how graciously
She looketh down on him.

First Voice

But why drives on that ship so fast,
Without or wave or wind?

Second Voice

The air is cut away before,
And closes from behind.

Fly, brother, fly! more high, more high!
Or we shall be belated:
For slow and slow that ship will go,
When the Mariner's trance is abated.

"I woke, and we were sailing on
As in a gentle weather:
'Twas night, calm night, the moon was high;
The dead men stood together.

All stood together on the deck,
For a charnel-dungeon fitter:
All fixed on me their stony eyes,
That in the moon did glitter.

The pang, the curse, with which they died,
Had never passed away:
I could not draw my eyes from theirs,
Nor turn them up to pray.

And now this spell was snapped: once more
I viewed the ocean green,
And looked far forth, yet little saw
Of what had else been seen - 

Like one that on a lonesome road
Doth walk in fear and dread,
And having once turned round walks on,
And turns no more his head;
Because he knows a frightful fiend
Doth close behind him tread.

But soon there breathed a wind on me,
Nor sound nor motion made:
Its path was not upon the sea,
In ripple or in shade.

It raised my hair, it fanned my cheek
Like a meadow-gale of spring - 
It mingled strangely with my fears,
Yet it felt like a welcoming.

Swiftly, swiftly flew the ship,
Yet she sailed softly too:
Sweetly, sweetly blew the breeze - 
On me alone it blew.

Oh! dream of joy! is this indeed
The lighthouse top I see?
Is this the hill? is this the kirk?
Is this mine own country?

We drifted o'er the harbour-bar,
And I with sobs did pray - 
O let me be awake, my God!
Or let me sleep alway.

The harbour-bay was clear as glass,
So smoothly it was strewn!
And on the bay the moonlight lay,
And the shadow of the moon.

The rock shone bright, the kirk no less,
That stands above the rock:
The moonlight steeped in silentness
The steady weathercock.

And the bay was white with silent light,
Till rising from the same,
Full many shapes, that shadows were,
In crimson colours came.

A little distance from the prow
Those crimson shadows were:
I turned my eyes upon the deck - 
Oh, Christ! what saw I there!

Each corse lay flat, lifeless and flat,
And, by the holy rood!
A man all light, a seraph-man,
On every corse there stood.

This seraph-band, each waved his hand:
It was a heavenly sight!
They stood as signals to the land,
Each one a lovely light;

This seraph-band, each waved his hand,
No voice did they impart - 
No voice; but oh! the silence sank
Like music on my heart.

But soon I heard the dash of oars,
I heard the Pilot's cheer;
My head was turned perforce away,
And I saw a boat appear.

The Pilot and the Pilot's boy,
I heard them coming fast:
Dear Lord in heaven! it was a joy
The dead men could not blast.

I saw a third -I heard his voice:
It is the Hermit good!
He singeth loud his godly hymns
That he makes in the wood.
He'll shrieve my soul, he'll wash away
The Albatross's blood."



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.wonko.info/albatross/default.htm

Ének a vén tengerészről / Hatodik rész (Hungarian)

Első hang:

,De szólj csak! szólj csak újra! mondd:
ily széditő ütemmel
mi űzi, mi hajtja a hajót?
Hogy ing, hogy jár a tenger?

Második hang:

«Mint rab, aki némán lesi urát
- szellője habot se tör -:
nézd, fényszemével az óceán
hogy néz a Holdra föl


az utat kérdezve (Ő vezeti
lágyan vagy haragosan).
Nézd, testvér! pillantása reá
mily nyájasan suhan!»

Első hang:

,Ha se szél, se tenger: a hajót
mi hajtja? mily erő?...

Második hang:

«Előtte utat nyit, utána pedig
bezárul a levegő.

Föl, föl! siess, testvér! siess!
Már hívnak: el ne késsünk!
Mind lassabban megy majd a hajó,
ha felébred tengerészünk.»

Fölébredtem, hajónk futott,
mint csöndes, jó időben,
hűs éjszaka volt, fönt járt a Hold,
s a halottak álltak előttem.

Mint síri lakók, a fedélzeten
úgy álltak a legények
és rám tapadó, köves szemükön
a Hold visszfénye égett.

Még élt haláluk: az átok, a kín;
s szemem nem tudtam el-
vonni róluk, vagy bús szemüket
az éghez emelni fel.

És most - elpattant a varázs:
még láttam a zöld vizet,
de nem láttam már, ami előbb
úgy kínzott, rémitett;

mint aki magányos uton halad
- a szíve fél, remeg -
s ha visszafordúl: futni kezd
s többé nem állna meg,
mert tudja: mögötte iszonyú
ellenfele fut, liheg.

És jött a szél: nem kelt nyomán
se vízgyűrű, se hang;
a tengeren nem vert habot:
mint árnyék, úgy suhant.

Arcomba, hajamba kapott (tavaszi
szél leng igy a réteken) -
zavaromba vegyűlt, s mégis csoda-új
üdvözlet volt nekem.

Édesen, édesen szállt a hajó,
s bár gyorsan, oly puhán!
Élesen, élesen fújt a szél,
és rám fújt, rám csupán.

Óh boldog álom! Az őrtorony
lángol ott igazán?
Ez itt a templom? ez a domb?
s ez itt az én hazám?

Az öböl gátját beérve ima
zokogott át lelkemen:
Ébressz föl, Uram! vagy add, hogy ez
az álom örök legyen!

A kikötő, mint tiszta tükör,
simán elénk hajolt;
bujdosni fény- s árnyképeket
rajzolt lapjára a Hold.

Fénylett a szikla s a sziklatetőn
a templom is: magas
tornyán hold-szőtte csöndbe merűlt
a büszke szélkakas.

Fény s csönd lebegett a víz felett
és karmazsin árnyai
váz-alakoknak nesztelen
keltek belőle ki.

A hajó-orrtól nem messze állt
az árnycsapat; szemem
visszafordúlt, s - az égre! - mit
láttam a fedélzeten!

Minden halott némán feküdt,
ahogy megmerevedett
s ragyogva egy-egy fényszeráf
állt minden hulla felett.

Kezét lengetve az égi sereg
oly szép volt, oly csodás!
Mint mennyei fáklya, a part felé
lobogott a látomás.

Kezét lengette az égi sereg
s egy szót se szólt; de szelíd
csöndjük hullatta, mint zene, bús
lelkemre könnyeit.

S egyszerre fülem evezők zaja és
hahó ütötte meg;
nehezen fordúlt csak arra fejem
s láttam: csónak közeleg.

A hajós, fiával, jött felém,
gyorsan szelve a habot:
óh szent ég! nem ronthatta meg
örömöm a sok halott!

A harmadik az ősz Remete volt,
kit a két hajós kisért;
a szent Öreg, aki himnuszokat
dalolt s a hegyekben élt -:
meggyóntat Ő, lemossa Ő
lelkemről majd a vért!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://epa.oszk.hu/00000/00022/00281/08450.htm

minimap