This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Burns, Robert: Földművelő volt az én apám (My Father Was a Farmer in Hungarian)

Portre of Burns, Robert
Portre of Répás Norbert

Back to the translator

My Father Was a Farmer (English)

I.
    My father was a farmer
      Upon the Carrick border, O,
    And carefully he bred me,
      In decency and order, O;
    He bade me act a manly part,
      Though I had ne'er a farthing, O;
    For without an honest manly heart,
      No man was worth regarding, O.
II.
    Then out into the world
      My course I did determine, O;
    Tho' to be rich was not my wish,
      yet to be great was charming, O:
    My talents they were not the worst,
      Nor yet my education, O;
    Resolv'd was I, at least to try,
      To mend my situation, O.
III.
    In many a way, and vain essay,
      I courted fortune's favour, O;
    Some cause unseen still stept between,
      To frustrate each endeavour, O:
    Sometimes by foes I was o'erpower'd,
      Sometimes by friends forsaken, O,
    And when my hope was at the top,
      I still was worst mistaken, O.
IV.
    Then sore harass'd, and tir'd at last,
      With fortune's vain delusion, O,
    I dropt my schemes, like idle dreams,
      And came to this conclusion, O:
    The past was bad, and the future hid;
      Its good or ill untried, O;
    But the present hour, was in my pow'r
      And so I would enjoy it, O.
V.
    No help, nor hope, nor view had I,
      Nor person to befriend me, O;
    So I must toil, and sweat and broil,
      And labour to sustain me, O:
    To plough and sow, to reap and mow,
      My father bred me early, O;
    For one, he said, to labour bred,
      Was a match for fortune fairly, O.
VI.
    Thus all obscure, unknown, and poor,
      Thro' life I'm doom'd to wander, O,
    Till down my weary bones I lay,
      In everlasting slumber, O.
    No view nor care, but shun whate'er
      Might breed me pain or sorrow, O:
    I live to-day as well's I may,
      Regardless of to-morrow, O.
VII.
    But cheerful still, I am as well,
      As a monarch in a palace, O,
    Tho' Fortune's frown still hunts me down,
      With all her wonted malice, O:
    I make indeed my daily bread,
      But ne'er can make it farther, O;
    But, as daily bread is all I need,
      I do not much regard her, O.
VIII.
    When sometimes by my labour
      I earn a little money, O,
    Some unforeseen misfortune
      Comes gen'rally upon me, O:
    Mischance, mistake, or by neglect,
      Or my goodnatur'd folly, O;
    But come what will, I've sworn it still,
      I'll ne'er be melancholy, O.
IX.
    All you who follow wealth and power,
      With unremitting ardour, O,
    The more in this you look for bliss,
      You leave your view the farther, O:
    Had you the wealth Potosi[1] boasts,
      Or nations to adorn you, O,
    A cheerful honest-hearted clown
      I will prefer before you, O.



[1] In extreme Southwestern Bolivia there is a city that was once the pearl of the Spanish Crown, the center of legendary riches. Its name, in the Spanish lexicon, is synonymous with excessive quantities of wealth, the numbers of which are too high to describe: Potosí. In the 1540s, the first Spanish explorers described a “thumb of silver” sticking out from the Altiplano. Mount Potosí was soon renamed El Cerro Rico, in honor of a huge outcropping of silver ore which ran down one side of the mountain, hinting at the vast riches which lay beneath. From then on, for half a century, the boom around the cerro rico (rich hill) developed fantastically. In 1547 Potosí’s population was about 14,000, in 1571 perhaps 40,000, by 1600 at least 150,000. This raised it to the demographic level of the chief capitals of Europe and Asia (London, Amsterdam, Canton, Tokyo), and made it by far the largest human community in the Western Hemisphere. Sources and illustration: boliviabella.com, southamericana.com & John Demos Yale history professor.



Uploaded byRépás Norbert
Source of the quotationonline-literature.com

Földművelő volt az én apám (Hungarian)

I.
    Fölművelő volt az én apám
      Carrick határ szélén, Ó,
    És körültekintőn nevelt azám,
      Illendőn és rendjén, Ó;
    Megparancsolta nékem férfiasan,
      Ha negyed pennym sincs már, Ó;
    Őszinte férfiszív híján-hasztalan,
      alázat, egyetlen férfinek sem jár, Ó.
II.
    Aztán kinn a nagyvilágban
      Menetirányom kerestem, Ó;
    Gazdaggá válni nem akartam,
      nagyság után meredtem, Ó:
    Nem volt legrosszabb tálentumom
      És műveltségem sem, Ó
    Eldöntöttem, hogy megpróbálom
      Rendbehozni helyzetem, Ó.
III.
    Sokféleképp és hiún kíséreltem,
      Udvarolni szerencse kegyemnek, Ó;
    Néhány rejtett ok mégis közbelépett
      Csalódás lett jussa igyekezetemnek, Ó:
    Néha ellenség szegte kedélyem,
      Néha barátok által feledve, Ó,
    És mikor delére hágott reményem,
      Bakot lőttem tévesen meredve, Ó.
IV.
    Majd fájón zaklatva, és végül fáradtan,
      Hiú szerencsétől kiábrándultan, Ó,
    Terveim üres álomként hullni hagytam,
      S ily következtetésre jutottam, Ó:
    Múltam rossz volt, s a jövőm talány;
      Jó vagy rossz, nevenincsen, Ó;
    De jelen órán, hatalmam gyanánt
      Ezen szórakozni igyekszem, Ó.
V.
    Nincs oltalom, remény sem kilátás,
      Senki sem támogat engem, Ó;
    Marad a gürcölés, verejték, vitázás,
      És munka, mely eltart engem, Ó:
    Szántás-vetés meg aratás-kaszálás,
      Apám korán nevelt erre, Ó;
    Azt mondta, hogy a kínlódó okítás,
      szerencsém tüzét jelentette, Ó.
VI.
    Minden homályos, ismeretlen, rossz,
      Egy élten át menetbe fogva, Ó,
    Míg fáradt csontjaim hossz'
      ringatom maradandó álomba, Ó.
    Szaporodjon bú vagy fájdalom
      Nincs hit, törődés, gond se bánt, Ó:
    Ahogy lehet, úgy élem napom,
      Mának élve a holnap gyanánt, Ó.
VII.
    Egyelőre vidáman és jól vagyok,
      Mint uralkodó a palotában Ó,
    A sors rosszallón üldöz és elfog,
      Szokásos rosszindulatában, Ó:
    Alkalmasint napi étkem csinálom,
      Ámde tovább sosem győzöm, Ó;
    A holnap kenyerét nem kívánom,
      A jövendővel sem törődöm, Ó.
VIII.
    Ha néha-néha munkámnak hála
      Egy kis pénzt keresek Ó,
    Jő a sors váratlan balcsapása
      S a hittől rendszerint elesek, Ó:
    Balsors, hiba, vagy hanyagság által,
      Vagy jóindulatú butasággal, Ó;
    De bármi legyen, esküszöm vívva árral,
      Megküzdöm melankóliámmal, Ó.
IX.
    Mind, kik vagyont és hatalmat követtek,
      Szűnni nem akaró hévvel Ó,
    S ebben minél jobban mámort kerestek,
      Kilátástok annál távolabb lépdel, Ó:
    Ha Potosí[1] minden gazdagságát,
      Vagy népektől imádatot kaptok, Ó,
    Egy vidám őszinte szívű pojácát
      Nálatok még így is többre tartok, Ó.



[1] Cerro Rico, azaz a Gazdag-hegy története 1544-ben kezdődik, amikor egy inka pásztor egy elveszett lámát keresve megállt éjszakára a hegy lábánál és tüzet rakott. A tűz egyre csak nőtt, és olyan forró lett, hogy a tűz alatt a földből egy fényes csillogó anyag kezdett folyni. Azonnal tudta, hogy ezüstről van szó, ami a spanyol konkvisztádorok számára mindennél fontosabb volt. Miután ezt a spanyolok megtudták, rögtön a figyelmük középpontjába került az addig jelentéktelen hegy. 1545 áprilisában meg is alapították a hegy lábánál a Villa Imperial de Carlos V falut, a későbbi Potosí elődjét és megkezdődött a kitermelés. Az ezüsthegyben lévő mesés vagyon egyre többeket vonzott, így a több mint 200 ezer lakosúra duzzadt Potosí városa, amely hamarosan Amerika és a világ egyik legnagyobb városává nőtte ki magát. forrás és fotó: cruz.blog.hu, webnode.hu



Uploaded byRépás Norbert
Source of the quotationsaját

minimap