Brooke, Rupert: Menelaus and Helen

      I

Hot through Troy's ruin Menelaus broke

   To Priam's palace, sword in hand, to sate

   On that adulterous whore a ten years' hate

And a king's honour. Through red death, and smoke,

And cries, and then by quieter ways he strode,

   Till the still innermost chamber fronted him.

   He swung his sword, and crashed into the dim

Luxurious bower, flaming like a god.

High sat white Helen, lonely and serene.

   He had not remembered that she was so fair,

And that her neck curved down in such a way;

And he felt tired. He flung the sword away,

   And kissed her feet, and knelt before her there,

The perfect Knight before the perfect Queen.

      II

So far the poet. How should he behold

   That journey home, the long connubial years?

   He does not tell you how white Helen bears

Child on legitimate child, becomes a scold,

Haggard with virtue. Menelaus bold

   Waxed garrulous, and sacked a hundred Troys

   'Twixt noon and supper. And her golden voice

Got shrill as he grew deafer. And both were old.

Often he wonders why on earth he went

   Troyward, or why poor Paris ever came.

Oft she weeps, gummy-eyed and impotent;

   Her dry shanks twitch at Paris' mumbled name.

So Menelaus nagged; and Helen cried;

And Paris slept on by Scamander side.

I

Meneláosz kivont karddal kezében

rohant az égő Tróján át Priámosz

várába, bosszút állni meggyalázott

jó híréért és szajha feleségén,

meg a tízéves háborúért. Pernyén

és füstön át ért el a női szállás

ajtajához, berúgta, és szablyáját

pörgette, mint egy lángoló istenség.

Heléna szendén ült a nagy trónszékben.

Ő meghökkent: nem hitte ilyen szépnek,

sem hogy nyaka kontúrja s homlokáé

ily vonzó. Kardját eldobta, letérdelt,

s lábát csókolta. Aztán összenéztek:

a példás hős s a példátlan királyné.

II

Így a költő. Kísérjük haza őket.

Mint teltek el a hosszú házasévek?

Heléna egyre-másra szült törvényes

utódokat. Közben veszekedős lett,

a hangja éles, amíg Meneláosz

egyre rosszabbul hallott és szószátyár

vénemberré vált. Minden vacsoránál

több volt az ellenség, kiket levágott.

Az öreg elfeledte, hogy Trójánál

mit keresett, s mint bánt vele a léha

Páris. Ha nevét suttogták, Heléna

összeverte száraz combját s pityergett.

A király pukkadt. A szép Páris álmát

aludta a Szkámándrosz vize mellett.