Bly, Robert: Augusztusi eső (részlet) (August Rain (detail) in Hungarian)

The older we get the more we fail, but the more we fail the more we feel a part of the dead straw of the universe, the corner of a barn with cowdung twenty years old, the chair fallen back on its head in a deserted farmhouse, the belt left hanging over the chairback after the bachelor has died in the ambulance on the way to the city. These objects belong to us; they ride us as the child holds on to the dog's fur; they appear in our dreams; they approach nearer and nearer, coming in slowly from the wainscoting…

Mennél öregebbek leszünk, annál több a megadás, de mennél több a megadás, annál inkább érezzük magunkénak az univerzum egy halott szalmaszálának részecskéit, a pajták húszéves tehéntrágyával borított sarkait, a hanyatt esett székeket az elhagyatott házakban, a mentőautóban meghalt agglegény után hátramaradó, széktámláról lecsüngő öveket. Ezek a tárgyak is hozzánk tartoznak; ránk akaszkodnak, mint ahogy a gyerek kapaszkodik bele a kutya szőrébe; megjelennek álmainkban; egyre közelebb és közelebb kerülnek hozzánk, beszivárognak a falburkolaton keresztül…