Bly, Robert: Otthont a sötét fűben (A home in dark grass in Hungarian)

In the deep fall, the body awakes,

And we find lions on the seashore—

Nothing to fear.

The wind rises, the water is born,

Spreading white tomb-clothes on a rocky shore,

Drawing us up

From the bed of the land.

We did not come to remain whole.

We came to lose our leaves like the trees,

The trees that are broken

And start again, drawing up on great roots;

Like mad poets captured by the Moors,

Men who live out

A second life.

That we should learn of poverty and rags,

That we should taste the weed of Dillinger,

And swim in the sea,

Not always walking on dry land,

And, dancing, find in the trees a saviour,

A home in the dark grass,

And nourishment in death.

A mély zuhanásban a test felébred,

És oroszlánokra bukkanunk a tengerparton -

Nem kell félni.

Feltámad a szél, megszületik a víz,

Egy sziklás partra fehér sírkőleplet terít,

Kiemel minket

A föld ágyából.

Nem egésznek maradni jöttünk.

Jöttünk levelünk veszteni, mint a fák,

A fák, amik megtöretnek

És újra kezdik, magasba nyúlnak a nagy gyökerekből;

Mint őrült költők mórok fogságában,

Férfiak, akik megélnek

Egy második életet.

Végre tanulnunk kéne szegénységet és rongyokat,

Végre ízlelnünk kéne Dillinger gyökereit,

És úszni a tengerben,

Nem mindig száraz földön járni,

És - táncolni, megváltást találni a fákban,

Otthont a sötét fűben,

És táplálékot a halálban.