Baraka, Amiri (LeRoi Jones): Előszó egy húsz kötetes búcsúlevélhez (Preface to a Twenty Volume Suicide Note in Hungarian)

Lately, I've become accustomed to the way
The ground opens up and envelopes me
Each time I go out to walk the dog.
Or the broad edged silly music the wind
Makes when I run for a bus...

Things have come to that.

And now, each night I count the stars.
And each night I get the same number.       
And when they will not come to be counted,
I count the holes they leave.

Nobody sings anymore.

And then last night I tiptoed up
To my daughter's room and heard her
Talking to someone, and when I opened
The door, there was no one there...
Only she on her knees, peeking into

Her own clasped hands.

Mostanában megszoktam, hogy az úton
a föld megnyílik alattam és magába rejt
valahányszor kutyát sétáltatok.
Vagy az éles szél süvítő buta zenéjét
mikor a busz után futok…

Itt tartanak a dolgok.

És most, minden este csillagokat számolok.
És minden este ugyanannyira jutok.             
És ha nincsenek, s megszámolhatatlanok,
a helyükön lévő lyukkal számolni tudok.

Senki sem énekel többé.

És akkor tegnap éjjel felosontam
kislányom ajtajához és hallottam
hogy beszél valakivel, benyitottam
és senkit nem volt ott.
Csak ő, s térdenállva fürkészte

összekulcsolt kis kezét.