Auden, W. H.: Esti séta (As I Walked out One Evening in Hungarian)

As I walked out one evening,
        Walking down Bristol Street,
The crowds upon the pavement
        Were fields of harvest wheat.

And down by the brimming river
        I heard a lover sing
Under an arch of the railway:
        "Love has no ending.

"I'll love you, dear, I'll love you
        Till China and Africa meet
And the river jumps over the mountain
        And the salmon sing in the street.

"I'll love you till the ocean
        Is folded and hung up to dry
And the seven stars go squawking
        Like geese about the sky.

"The years shall run like rabbits
        For in my arms I hold
The Flower of the Ages
        And the first love of the world."

But all the clocks in the city
        Began to whirr and chime:
"O let not Time deceive you,
        You cannot conquer Time.

"In the burrows of the Nightmare
        Where Justice naked is,
Time watches from the shadow
        And coughs when you would kiss.

"In headaches and in worry
        Vaguely life leaks away,
And Time will have his fancy
        To-morrow or to-day.

"Into many a green valley
        Drifts the appalling snow;
Time breaks the threaded dances
        And the diver's brilliant bow.

"O plunge your hands in water,
        Plunge them in up to the wrist;
Stare, stare in the basin
        And wonder what you've missed.

"The glacier knocks in the cupboard,
        The desert sighs in the bed,
And the crack in the tea-cup opens
        A lane to the land of the dead.

"Where the beggars raffle the banknotes
        And the Giant is enchanting to Jack,
And the Lily-white Boy is a Roarer
        And Jill goes down on her back.

"O look, look in the mirror,
        O look in your distress;
Life remains a blessing
        Although you cannot bless.

"O stand, stand at the window
        As the tears scald and start;
You shall love your crooked neighbour
        With your crooked heart."

It was late, late in the evening,
        The lovers they were gone;
The clocks had ceased their chiming
        And the deep river ran on.

Az út az esti sétán
        lassan sötétedett,
köröttem, mint a búza,
        ringott a néptömeg.

S amint a hídhoz értem,
        a telt folyó fölött
szerelmes ének szállott:
         „Drágám, a Vágy örök!

Szeretlek, mígcsak Kína
        meg Afrika össze nem ér,
átszökken a viz a hegyormon,
        s az úton a hal dala kél.

Szeretlek, mígcsak a tenger
        nem szárad fenn valahol,
s a Göncöl, mint libafalka,
        az égen ríva lohol.

Elszállhatnak: az évek,
        de minket összefűz,
ó, Századok Virága,
        az első földi tűz."

De így szóltak az órák
        zümmögve csendesen:
„Vigyázz, az álnok vén Időt
        nem tiprod el sosem.

Lidérces odvak mélyén,
        hol pőrén áll a Jog,
az Idő vár, lesekszik -
        csókolsz? Köhögni fog.

Kín és gond közt az élet
        unottan elfolyik,
de az Idő ma-holnap
        beváltja vágyait.

A szél a völgybe gázol,
        és hóvihar kereng;
ki elmerül, ki táncol,
        mig Ő azt mondja: Csend!

Ó, nézz, meredj a vízbe,
        amint kezedre dől,
s ámulj, örülj, hogy futhatsz
        az álmaid elől:

az ágyban a puszta sóhajt,
        a polcon reccsen a jég,
s a csorba pohárból ásít
        a holtak földje feléd;

hol a koldus bankjegyet árul,
        az ártatlan gyermek üvölt,
Jancsit megejti a bűbáj,
        és Julcsát elejti a föld.

Ó, nézz hát a tükörbe,
        ínséged tükre az;
az élet így is áldás,
        habár áldást nem adsz.

Állj az ablakhoz - lám, a könny
        arcodon átszalad.
Szeresd nyomorult szíveddel
        nyomorult társadat!"

Az órák most megálltak,
        kihalt az éji part.
A párok messze jártak,
        s a víz tovább rohant.