Atwood, Margaret: Képeslap (Postcard in Hungarian)

I'm thinking about you. What else can I say?
The palm trees on the reverse
are a delusion; so is the pink sand.
What we have are the usual
fractured Coke bottles and the smell
of backed-up drains, too sweet,
like a mango on the verge
of rot, which we have also.
The air clear sweat, mosquitoes
& their tracks; birds, blue & elusive.

Time comes in waves here, a sickness, one
day after the other rolling on;
I move up, it's called
awake, then down into the uneasy
nights but never
forward. The roosters crow
for hours before dawn, and a prodded
child howls & howls
on the pocked road to school.
In the hold with the baggage
there are two prisoners,
their heads shaved by bayonets, & ten crates
of queasy chicks. Each spring
there's a race of cripples, from the store
to the church. This is the sort of junk
I carry with me; and a clipping
about democracy from the local paper.

Outside the window
they're building the damn hotel,
nail by nail, someone's
crumbling dream. A universe that includes you
can't be all bad, but
does it? At this distance
you're a mirage, a glossy image
fixed in the posture
of the last time I saw you.
Turn you over, there's the place
for the address. Wish you were
here. Love comes
in waves like the ocean, a sickness which goes on
& on, a hollow cave
in the head, filling and pounding, a kicked ear.

Rád gondolok. Mi mást mondhatnék?
A pálmafák a hátoldalon
csalnak; akárcsak a rózsaszín homok.
Amink van, az a szokásos
törött kólásüvegek, és eldugult
lefolyók szaga, túl édes,
mint a mangó, a rothadás
szélén, amely nálunk is van.
A levegő csupa izzadtság, szúnyogok
& a nyomuk; madarak, kék & a megfoghatatlan.

Itt hullámokban jön az idő, rosszullét, egyik
nap múlik a másik után;
felkelek, ezt hívják úgy, hogy
ébrenlét, aztán lefekszem a nyugtalan
éjszakába, de sosem
korán. A kakas órákkal hajnal előtt
kukorékol, és ordít & ordít
az iskolába vezető ripácsás úton
egy megvert gyerek.
A raktérben van a poggyásszal
együtt két fegyenc,
fejüket bajonettel borotválták kopaszra, & tíz ketrec
émelygő csirke. Minden tavasszal
van egy verseny a rokkantaknak, a bolttól
a templomig tart. Ilyen szemeteket
viszek magammal; és egy kivágott
újságcikket a demokráciáról a helyi lapból.

Az ablakból látom, ahogy
építik azt az átkozott szállodát,
szegről szegre, valaki
omladozó álmát. Egy világegyetem, aminek része vagy,
nem lehet teljességgel rossz, de
a része vagy? Ebből a távolságból
délibáb, fényes kép,
abba a testtartásba rögzítve,
mikor utoljára láttalak.
Megfordítalak, ott a cím
helye. Bárcsak itt
lennél. Hullámokban
jön a szerelem, mint az óceán, egy betegség, ami egyre csak
folyik, egy üreges barlang
a fejemben, kitölt és dobog, egy fülbe rúgás.