Varnalis, Kostas: Ὀρέστης

Σέλινα τὰ μαλλιά σου μυρωμένα,
λύσε τα νὰ φανεῖς, ὡς εἶσαι, ὡραῖος,
καὶ διῶξε ἀπὸ τὸ νοῦ σου πιὰ τὸ χρέος
τοῦ μεγάλου χρησμοῦ, μιὰ καὶ κανένα

τρόπο δὲν ἔχεις ἄλλονε! Καὶ μ᾿ ἕνα
χαμόγελον ἰδὲς πῶς σ᾿ ἔφερ᾿ ἕως
στοῦ Ἄργους τὴν πύλη ὁ δρόμος σου ὁ μοιραῖος
τὸ σπλάχνο ν᾿ ἀφανίσεις ποὺ σ᾿ ἐγέννα.

Κανεὶς δὲ σὲ θυμᾶτ᾿ ἐδῶ. Κι ἐσὺ ὅμοια
τὸν ἑαυτό σου ξέχανέ τον, κι ἄμε
στῆς χρυσῆς πολιτείας τὰ σταυροδρόμια

καὶ τὸ ἔργο σου σὰ νὰ ᾿ταν ἄλλος κάμε.
Ἔτσι κι ἀλλιῶς, θὰ παίρνει σε ἀπὸ πίσου
γιὰ τὸ αἷμα τῆς μητρός σου γιὰ ἡ ντροπή σου.

És bontsd le fűszerillatú hajad,
sugárnak, szemnek fürtös bájjal áldozz,
és oldozd zord köteleiét a vajákos
jóslatnak- lenne értelmed szabad!

Nincs más: mosollyal mérlegeld magad:
hisz végzetes útadra, vissza Árgosz,
a múlhatatlan város kapujához,
vak gyűlölet és bosszúvágy ragad.

Ki ösmer még ott? Senki. Így felejtsd el
te is önmagad, hamar és eredj,
és ródd a várost változott szíveddel,

és tedd a dolgod, színlelt életed.
Hisz így is, úgy is rád tör felkísértve
a szégyened vagy Klüteimnesztra vére.