Mint barlang mélyét, járta át a dal a fényes termeket,
szikrát hánytak a félhomály ölén a nemes ércek,
napfény-nemlátta arcomat, lassan csorogva, cseppre csepp,
marta, mint mérges vipera, illattal bódító kenet,
kristályos hangú ajkamról csábosan szállt az ének.
A leigázott Júdea kegyes forrása voltam én:
citromnál is illatosabb örökkön üde keblem,
testem hevénél izzóbb tűz nem lángolt a föld kerekén,
mélább csönd nem honolt sehol, mint mohó ölem rejtekén.
A legyőzhetetlen Rómán győzött az én szerelmem...
Sötétség lakozott bennem, száraz, nagy homoksivatag,
kacagásom keserű volt, habár a szájam édes.
És szívemre egyszerre csak váratlan félelem szakadt,
szűk lett minden ruhadarab, lélegzetem majd elakadt -
s feltűnt a diadal csúcsán, a távolban a végzet.
Nem vakító villámfény volt. Olyan halkan, lassan hatott...
Nem voltál szép, és még semmi vonzót benned nem leltem.
Merőn nézted a köveket, beszéded halk volt és tagolt,
s rá tán harmad-negyednapon agyamba borzongás hatolt,
és hogy rámnéztél, nem tudtam a szemem rád emelnem.
Szilaj vágy fogott el, bárcsak a lábad elé hullanék.
Éreztem, hogy beleremeg mindig ártatlan lelkem.
És eljött, fizetség nélkül, az igazi gyönyörűség,
az igazi szabadságban egy hős eszme bűvöletét
s a kínban a legnagyobb kéjt sikerült megismernem.
Szétosztottam, amim csak volt, a szegénysorsúak között:
ezüstöt, selymet, gyémántot, palotát, kertet - mindet,
s követtem lépteid nyomát, melyet, amint az este jött,
szétfújt a homokban a szél, s mégis, mint kedves fényrögöt,
őrzött a porszem és a szív, a hang és a tekintet.
Nem volt új, amit hírdettél, s a szavaid fűzése sem.
Sokan elmondták ugyanezt réges-rég múlt időkben.
De volt erőd meghallani, az ég csöndje mily végtelen,
áttetsző üveg volt neked az élő s az élettelen,
s áttetsző az Isten szíve előtted - és előttem!
Senki (se nép, se tanítvány, se bölcs, sem apád, sem anyád)
nem sejtette, miként vergődsz, csodák közt mit se várva,
csak a végső szabadulást, az igaztalan kínhalált.
Én éreztem csak, Krisztusom, emberségedben a magányt,
s én keltelek új életre, a sárlelkű parázna!
