Varnalis, Kostas: Ο Οδηγητής

Δεν είμ’ εγώ σπορά της Τύχης,
ο πλαστουργός της νιας ζωής.
Εγώ ’μαι τέκνο της Ανάγκης
κι ώριμο τέκνο της Οργής.

Δεν κατεβαίνω από τα νέφη,
γιατί δε μ’ έστειλε κανείς
Πατέρας, τάχα παρηγόρια
για σένα, σκλάβε, που πονείς.

Ουράνιες δύναμες, αγγέλοι,
κρίνα, πουλιά και ψαλμουδιές -
τίποτα! Εμένα παραστέκουν
οι θυμωμένες σας καρδιές.

Εγώ του καραβιού γοργόνα
στ’ ορθόπλωρο καράβι μπρος.
Απάνω μου σπάνε φουρτούνες
κι άγριος ενάντια μου καιρός.

Μέσα στο νου και στην καρδιά μου
αιώνων φουντώσανε ντροπές
και την παλάμη μου αρματώνουν
με φλογισμένες αστραπές.

Ένας δεν είμαι, μα χιλιάδες!
Όχι μονάχα οι ζωντανοί -
κι οι πεθαμένοι μ’ ακλουθάνε
σε μιαν αράδα σκοτεινή.

Μα κι όσοι αγέννητοι, χιλιάδες
άπλαστοι ακόμα με βλογούν
κι όλοι ακουμπάνε τα σπαθιά τους
απάνω μου και τα λυγούν.

Δε δίνω λέξες παρηγόρια,
δίνω μαχαίρι σ’ ολουνούς·
καθώς το μπήγω μες στο χώμα
γίνεται φως, γίνεται νους.

Άκου, πώς παίρνουν οι αγέρες
χιλιάδων χρόνων τη φωνή!
Μέσα στο λόγο το δικό μου
όλ’ η ανθρωπότητα πονεί.

Ω! πώς τον παίρνουν οι αγέρες
και πώς φωνάζουνε μετά
άβυσσοι μαύροι, τάφοι μαύροι,
ποτάμια γαίματα πηχτά!

Όθε περνά, γκρεμίζει κάτου
σαν το βοριά, σαν το νοτιά
όλα τα φονικά ρηγάτα
θεμελιωμένα στην ψευτιά.

Κι ένα στυλώνει κι ανασταίνει,
το ’να βασίλειο της Δουλειάς,
(Ειρήνη! Ειρήνη!) το βασίλειο
της Πανανθρώπινης Φιλιάς.

Nem kósza Vaksors volt teremtőm,
hogy sarjasszak új életet.
A Szükségszerűség a nemzőm,
a Népharag szült engemet.

Nem mennyekből jöttem világra,
nem jóságos égi atya
küldött hozzád, gyötrődő rája,
szavam nem a vigasz szava.

Égi hatalmak, tömjén, áldás,
angyalok és szent énekek -
hiú beszéd! Nincs támaszom más,
csak a ti elszánt szívetek.

Gorgó vagyok, hajótok éke,
mely helyes irányba mutat
viharral farkasszemet nézve
a zord időben is utat.

Évszázadok szégyene perzsel,
szívem s agyam feszíti szét,
ökölbe szorított kezemben
őrzöm villámló vad tüzét,

nem magam, milliónyi társsal!
S nemcsak élőkből áll e had.
Hosszú, sötét sorban utánam
a holtak serege halad.

Ők is, kik még meg sem születtek,
a magzatok is áldanak,
s esküdve, hogy híven követnek,
valamennyi fegyvert ragad.

Nem vigaszt ígérő igékkel,
karddal jöttem közétek el.
Ahol jelem a földbe vésem,
fény támad ott és értelem.

Halld, évezredek hangja harsan!
Messze röpítik a szelek.
Ha én szólok, minden szavamban
milliók fájdalma remeg.

Halld hát messze hangzó igémet!
Szélvész ad néki szárnyakat.
Sírok visszhangozzák, örvények,
vérpatakok kiáltanak.

Minden hazugságban csírázó
gyilkos hatalom romba dől,
amelyen fellegeket rázó
forgószélként végigsöpör.

És új világ, Munka világa
ver gyökeret a romokon.
Törvénye: népek barátsága,
Béke, testvéri hatalom.