Kavafis, Konstantinos: Messze (Μακρυά in Hungarian)

Θάθελα αυτήν την μνήμη να την πω...
Μα έτσι εσβύσθη πια... σαν τίποτε δεν απομένει —
γιατί μακρυά, στα πρώτα εφηβικά μου χρόνια κείται.

Δέρμα σαν καμωμένο από ιασεμί...
Εκείνη του Aυγούστου — Aύγουστος ήταν; — η βραδυά...
Μόλις θυμούμαι πια τα μάτια· ήσαν, θαρρώ, μαβιά...
A ναι, μαβιά· ένα σαπφείρινο μαβί.

Szeretném ezt az emléket elmondani...
de úgy elmosódott már... alig valami maradt -
oly messze nyugszik ifjú éveimben, oly korai.

A bőre, mintha jázminhoz érnék...
azon az augusztusi - igazán augusztusi? - éjszakán...
Alig emlékszem vissza a szemére; kék lehetett talán...
Igen, igen! Kék volt, szafír-kék.