Kavafis, Konstantinos: Θάλασσα του Πρωιού

Εδώ ας σταθώ. Κι ας δω κ’ εγώ την φύσι λίγο.
Θάλασσας του πρωιού κι ανέφελου ουρανού
λαμπρά μαβιά, και κίτρινη όχθη· όλα
ωραία και μεγάλα φωτισμένα.

Εδώ ας σταθώ. Κι ας γελασθώ πως βλέπω αυτά
(τα είδ’ αλήθεια μια στιγμή σαν πρωτοστάθηκα)·
κι όχι κ’ εδώ τες φαντασίες μου,
τες αναμνήσεις μου, τα ινδάλματα της ηδονής.

Megállok itt. Hadd nézzem kicsit én is a természetet.
Reggeli tenger, a felhőtlen ég
tündöklő kékje és a sárga part: mind
szinte kigyúl a széles ragyogásban.

Megállok itt. Hadd higgyem el, hogy ezt látom valóban
(mikor először álltam meg, egy percre láttam is),
és nem itt is csak önnön képzelmeimet,
emlékképeimet, kéjek káprázatát.