Schlegel, Friedrich von: A bokrok (Die Gebüsche in Hungarian)

Es wehet kühl und leise

Die Luft durch dunkle Auen,

Und nur der Himmel lächelt

Aus tausend hellen Augen.

Es regt nur Eine Seele

Sich in der Meere Brausen,

Und in den leisen Worten,

Die durch die Blätter rauschen.

So tönt in Welle Welle,

Wo Geister heimlich trauren;

So folgen Worte Worten,

Wo Geister Leben hauchen.

Durch alle Töne tönet

Im bunten Erdentraume

Ein leiser Ton gezogen,

Für den, der heimlich lauschet.

Homályos ligetekben

hűvös és gyönge szél kel,

csak az ég mosolyog le

ezer fénylő szemével.

Csak egy szellem motoszkál

a tenger morajában

s a szókban, mik a lomb közt

susognak haloványan.

Így zúg hullámra hullám,

hol gyászolnak a lelkek.

Így jön szó szóra, melybe

életet ők lehelnek.

A tarka földi álom

hangjain vontatottan

zeng át egy messzi hangzat,

ha figyelünk titokban