Rilke, Rainer Maria: Eros

Masken! Masken! Daß man Eros blende.

Wer erträgt sein strahlendes Gesicht,

wenn er wie die Sommersonnenwende

frühlingliches Vorspiel unterbricht.

Wie es unversehens im Geplauder

anders wird und ernsthaft... Etwas schrie...

Und er wirft den namenlosen Schauder

wie ein Tempelinnres über sie.

O verloren, plötzlich, o verloren!

Göttliche umarmen schnell.

Leben wand sich, Schicksal ward geboren.

Und im Innern weint ein Quell.

Maszkok! Maszkok! Erosz ellen óvna

mind, sugárzó arca úgy vakít.

Jön, s akár a nyár napfordulója,

rontja szét előjátékait.

Még imént oly társalgó beszédünk

más, komoly lesz... Valami kiált...

Névtelen borzongás hull körébünk,

mint egy roppant templombelvilág.

S végünk! Ó, de gyorsan ölelésre

fonódtatok, ti isten-karok!

Lét csap át; ez sors; sors születése.

S bent egy forrás felzokog.