Rilke, Rainer Maria: Kék hortenzia (Blaue Hortensie in Hungarian)

So wie das letzte Grün in Farbentiegeln
sind diese Blätter, trocken, stumpf und rauh,
hinter den Blütendolden, die ein Blau
nicht auf sich tragen, nur von ferne spiegeln.

Sie spiegeln es verweint und ungenau,
als wollten sie es wiederum verlieren,
und wie in alten blauen Briefpapieren
ist Gelb in ihnen, Violett und Grau;

Verwaschenes wie an einer Kinderschürze,
Nichtmehrgetragenes, dem nichts mehr geschieht:
wie fühlt man eines kleinen Lebens Kürze.

Doch plötzlich scheint das Blau sich zu verneuen
in einer von den Dolden, und man sieht
ein rührend Blaues sich vor Grünem freuen.

 
Juli 1906, Paris

Mint a tégely alján ottmaradt zöld, mi
e levél mind, száraz, csonka és nem ép,
hátul a virágzat színe, mintha kék
nem magán hordja, távolról tükrözi.

Könnyező és pontatlan tükrözés,
mit újra elveszíteni akarna,
ahogy régi kék levél papírja,
megsárgulva, lilás és szürkés;

Agyonmosott mint gyermekkötény,
Tovább nem hordható, többé nem várható:
milyen érzés egy rövid kis életremény.

De hirtelen a kék felragyogva újra nőtt
egy virágzatában, és ismét látható
izgalmas kékség öröme a zöld előtt.

 
1906 július, Párizs