Vom Mündel (German)
Wenn dem Mündel wohl ist
mach es eines Knicks
und bittet den Vormund,
seine Hand lassen zu dürfen für ein paar Tage
Dann legt der Vormund die Stirn in Falten
und geht in sich
Dann macht er sich klein
und holt den Rat seines Vormunds
der wiederum seinem Vormund um Rat fragt
wegen des Mündels
Dann vergeht die Zeit
Dann befragt das Mündel das Münzorakel[1],
um zu erfahren
ob sich die Falten
der Vormünderer geglättet haben
Dann wird es ermahnt, nicht ungeduldig zu sein
Dann wartet es, dann wartet es
Dann versteht es die Welt nicht
und wünscht sich aus ihr
Dann wartet es,
Dann läßt das Mündel alle Hoffnung fahren
Dann geschieht das Wunder
Dann prüfen dreimal zwei Männer,
ob das Mündel das Mündel ist
Dann wechselt es den Ort und die Zeit
Dann ist es wie vor den Kopf geschlagen
Dann steckt es seine Nase in Dinge,
die es nicht kennt
Dann freut es sich, wie die Straßenbahn
ihr Trittbett herunterklappt
und erwidert den Gruß
Dann ist es der Ansicht der Ansichtskarte
Dann versteht es
die Betongleichung nicht: CH-SS
Dann wird es Zeuge, wie ein Greis
nach einem Radfahrer schlägt
und der Radfahrer aufspringt
und den Greis umstößt
Dann geht es verwirrt weiter
Dann sieht es wie im Tiergarten
die Schnappschildkröte
ihre Zunge als Köder
und versteinert wartet
Dann schläft es schlecht,
weil der Aftermieter
ein Gewehr im Schrank hat
und Kugeln
Dann beruhigt es sich,
schläft, ißt, trinkt
Dann macht es einen Ausflug
und steigt in einem Fluß
Dann freut es sich, daß Goethe war,
wohin es gekommen ist
Dann macht es ein Foto:
das Mündel und der berühmte Ort
Dann sind seine Tage gezählt,
dann vergangen
Dann packt es sein Bündel
Dann prüfen dreimal zwei Männer,
ob das Mündel wirklich
das Mündel ist
Dann zögern sie eine Sekunde
Dann ist es alles gut
Dann faßt es die kalte Hand[2]
[1] Den meisten Menschen ist das I Ging als altes chinesisches Stengel- oder Münzorakel bekannt. Es ist eines der ältesten und wichtigsten Weisheitsbücher Chinas und gilt als eines der ältesten Schriftstücke der Welt. Übersetzt heißt I Ging das „Buch der Wandlungen“.
[2] Ein Gedicht, das mit dieser Form arbeitet, wäre der große Text von Richard Pietraß ‘Vom Mündel’, der in seinem neuen Gedichtband Spielball einen zentralen Platz besetzt. ‘Mündel’ meint satirisch die Position des erwachsenen Bürgers in der DDR, und das Gedicht macht denn auch den Versuch zu einer Westreise und die Anstalten zum Thema, die nötig sind, eine solche realisieren zu können. Quelle: Amsterdammer Beiträge zur neueren Germanistik / BAND 26-1988 /DDR-Lyrik im Kontext / Herausgeber von Christine Cosentino, Wolfgang Ertl und Gerd Labroisse / Amsterdam 1988
| Uploaded by | Répás Norbert |
| Publisher | Aufbau-Verlag Berlin und Weimar, ISBN 3-351-00244-0 |
| Source of the quotation | Speilball Gedichte |
| Bookpage (from–to) | 56-57 |
| Publication date | 1986 |
 |
|
Az istápolt (Hungarian)
Ha boldog az istápolt
dob egy pukedlit
és megkéri gyámját,
hogy pár napra oldja el kezét
És a gyám homloka redőkbe borul
majd gondolataiba merül
És kicsinnyé válik
majd gyámja tanácsát kéri
aki szintén gyámjától kér útmutatást
az istápolt miatt
És az idő pereg
És az istápolt az érem-jósdához[1] fordul
hogy megtudja
elültek-e már
a gyűrődések a gyám homlokán
És óva intik, hogy ne legyen türelmetlen
És ő csak várva vár
És e világot nem értőn
szomjasan vágyik el innen
És csak vár,
És az istápoltat remény tölti el
És megtörténik a csoda
És két ember háromszor ellenőrzi,
hogy az istápolt csakugyan az istápolt-e
És akkor megváltozik a téridő
És mintha fejbe vágták volna
És az orrát olyan dolgokba üti
amiket nem ismer
És ahogy a bim[2] lépcsője földet ér
öröm járja át lelkét
majd viszonozza a köszönéseket
És betekint a képeslapok tartalmába
És homályos lesz számára
a beton egyenlete: a CH-SS
És szemtanúja lesz ahogy egy vénember
botjával egy bringás után csap
és a bringás nekiugrik
és feldönti a vénembert
És kuszán tovább halad
És látja ahogy az állatkertben
a harapós teknős
nyelvét csaliként öltögeti
és megkövülve várakozik
És nehezen hajtja álomra fejét
mert az albérlő
a szekrényben
fegyvert és golyókat rejteget
És aztán megnyugszik
alszik, eszik, iszik
És kirándul egyet
és egy folyóba lép
És örül, hogy Goethe ott élt
ahonnan ő származott
És készít egy fotót:
„az istápolt és a híres hely”
És napjai megszámláltattak
és elmúltak
És felszedi batyuját az istápolt
És két ember háromszor bírálja el,
hogy az istápolt valóban
az istápolt-e
És haboznak egy másodpercnyit
És minden a rendjén találtatik
És megragadják kihűlt kezét
[1] Ji Csing a kínai kultúra egyik legrégibb és legfontosabb írásos emléke, több évezredes bölcsesség sűrűsödik benne. Egyesek érem-jósdának is nevezik. Egy olyan orákulumgyűjtemény, melynek eredete a homályba vész, ezért lengi körül oly sok misztikus legenda.
|
