Novalis: Wenn alle untreu werden

Wenn alle untreu werden,

So bleib ich dir doch treu;

Daß Dankbarkeit auf Erden

Nicht ausgestorben sei.

Für mich umfing dich Leiden,

Vergingst für mich in Schmerz;

Drum geb ich dir mit Freuden

Auf ewig dieses Herz.

Oft muß ich bitter weinen,

Daß du gestorben bist,

Und mancher von den Deinen

Dich lebenslang vergißt.

Von Liebe nur durchdrungen

Hast du so viel getan,

Und doch bist du verklungen,

Und keiner denkt daran.

Du stehst voll treuer Liebe

Noch immer jedem bei;

Und wenn dir keiner bliebe,

So bleibst du dennoch treu;

Die treuste Liebe sieget,

Am Ende fühlt man sie,

Weint bitterlich und schmieget

Sich kindlich an dein Knie.

Ich habe dich empfunden,

O! lasse nicht von mir;

Laß innig mich verbunden

Auf ewig sein mit dir.

Einst schauen meine Brüder

Auch wieder himmelwärts,

Und sinken liebend nieder,

Und fallen dir ans Herz.

Mind hűtlenek lehetnek,

de hived leszek én:

a hála mégse veszhet

ki igy a föld színén.

Kínban értem halódtál,

s értem haltál te meg,

ezért neked adom már

örökre szívemet.

Halálodért magamban

gyakorta könnyezek;

s népedben hány olyan van,

ki holtig elfeled!

Csak mert értünk hevültél,

vállaltál ily igát,

és lám, mégis letűntél,

s nem gondol senki rád.

Ragaszkodó szerelmed

mindenkit átölel,

s még ha mindenki elvet,

akkor is hű leszel;

s hűséged győzni fog, ha

eljön majd végnapunk,

és gyermekként zokogva

térdedhez simulunk.

Megízleltem szerelmed;

ó, többet el se hagyj!

Kötözzön szent kötelmed,

mindig velem maradj;

és véreim is egyszer

majd rád pillantanak,

s hódolva, szeretettel

szívedre omlanak.