Nietzsche, Friedrich: Rimus remedium

Oder: Wie kranke Dichter sich trösten

     Aus deinem Munde,

Du speichelflüssige Hexe Zeit,

Tropft langsam Stund' auf Stunde.

Umsonst, dass all mein Ekel schreit:

"Fluch, Fluch dem Schlunde

    Der Ewigkeit!"

    Welt — ist von Erz:

Ein glühender Stier, — der hört kein Schrein.

Mit fliegenden Dolchen schreibt der Schmerz

Mir in's Gebein:

    "Welt hat kein Herz,

Und Dummheit wär's, ihr gram drum sein!"

    Giess alle Mohne,

Giess, Fieber! Gift mir in's Gehirn!

Zu lang schon prüfst du mir Hand und Stirn.

Was frägst du? Was? "Zu welchem — Lohne?"

    — — Ha! Fluch der Dirn'

Und ihrem Hohne!

    Nein! Komm zurück!

Draußen ist's kalt, ich höre regnen —

Ich sollte dir zärtlicher begegnen?

— Nimm! Hier ist Gold: wie glänzt das Stück! —

    Dich heißen "Glück"?

Dich, Fieber, segnen? —

    Die Tür springt auf!

Der Regen sprüht nach meinem Bette!

Wind löscht das Licht, — Unheil in Hauf'!

Wer jetzt nicht hundert Reime hätte,

    Ich wette, wette,

Der ginge drauf!

Avagy: miként vigasztalódnak a beteg költők

Szádból, boszorka

idő, nyáladzó, csöpög itt

lassan órára óra.

Undorom hiába vonyít:

    "Fuss, hagyd az öröklét csalóka

szakadékait!"

Érc vagy, világ:

izzó bika - szólíthatlak, üvöltve!

Nem hallod... Rep-tőrök kínod szavát

visszhangozzák velőmbe:

    "Ostobaság

azt hinni, szív is költözött e földbe..."

Láz, mákonyodra

vár homlokom! Öntözz mérget agyamra! Tedd!

Túl rég rakod kezed kutatva homlokomra.

Mit kérdezel? "Mint várod - béredet?!"

    - Fuj! Dőre kurva,

távoztasd csúfondáros lelkedet!

Nem! Vissza még!

Hallom, eső zuhog künn a hidegben;

hozzád gyengédebbnek kellene lennem?

- Nesze! Arany: mily fénye ég! -

    "Boldogság", így nevezzem?

s áldjam lázad hevét?

Ajtóm vadul

kivágódik - ágyam eső terítse!

Szél fújja ki lámpám - baj bajra tolul!

- Kinek nincs most százszámra ríme,

    esküszöm, íme,

veszve hull!