Lessing, Gotthold Ephraim: A lustaság dicsérete (Lob der Faulheit in Hungarian)

Faulheit, endlich muß ich dir                    

Auch ein kleines Loblied bringen!            

O!. . . Wie. . . sauer. . . wird es mir            

Dich nach Würde zu besingen!                 

Doch ich will mein Bestes tun:                  

Nach der Arbeit ist gut ruhn.                    


Höchstes Gut, wer dich nur hat,               

Dessen ungestörtes Leben. . .                     

Ach!. . . ich gähn!. . . ich. . . werde matt.  

Nun, so magst du mir's vergeben,             

Daß ich dich nicht singen kann:                

Du verhinderst mich ja dran.                    

Lustaság, most végre neked

Szintén  egy dicshimnuszt hozok!

Ó!...Mily...rossz ... szó belém reked

Méltóságodról dalolok!

Ámbár, mindent megteszek:

Tett után jót pihenek.

Drága kincse, kinek te vagy,

A nyugalmas életében...

Ah...ásítok!..én... a bágyadt.

Tehát bocsásd meg most nekem,

Azért nem kezdek énekbe:

Pont te gátolsz engem benne.