Lasker-Schüler, Else: An meine Freunde

An meine treuen Freunde, die ich verlassen musste, und die mit mir geflüchtet in die Welt.

Nicht die tote Ruhe –
Bin nach einer stillen Nacht schon ausgeruht.
O ich atme Geschlafenes aus,
Den Mond noch wiegend
Zwischen meinen Lippen.

Nicht den Todesschlaf,
Schon im Gespräch mit euch
 – himmlisch Konzert –
Ruhe ich aus…
Und neu’ Leben anstimmt
In meinem Herzen.

Nicht die tote Ruhe,
So ich liebe im Odem sein;
Auf Erden mit euch im Himmel schon
Allfarbig malen auf blauem Grund –
Das ewige Leben.

Der Ueberlebenden schwarzer Schritt
Zertritt den Schlummer, zersplittert den Morgen.
Hinter Wolken verschleierte Sterne
Ueber Mittag versteckt…
So immer neu uns finden.

In meinem Elternhause nun
Wohnt der Engel Gabriel.
O ich möchte mit euch dort
Selige Ruhe in einem Fest feiern:
Sich die Liebe mischt mit unserm Wort.

Aus mannigfaltigem Abschied
Steigen aneinander geschmiegt die goldenen Staubfäden,
Und nicht ein Tag ungesüsst bleibt
Zwischen wehmütigem Kuss –
Und Wiedersehn.

Hűséges barátaimnak, akiket el kellett hagyjak, s akik velem menekedtek a világba.

Nem holt pihenés kell -
csak egy csöndes éj s kipihentem magam.
Ó, az álmot kilélegzem én,
még ajkaim közt
ringatva a holdat.

Ne örök álmot -
már ha beszélek véletek,
- égi koncert -
megpihenek…
S új élet zendít rá
az én szívemben.

Nem holt pihenés kell -
Úgy szeretem az életet;
Veletek a földön már égben vagyok.
Kék alapra festem ezernyi színnel
az öröklétet.

Ne a túlélők sötét lépteit!
Szendergésbe tiprás - szilánkká tört reggel.
Felhők fátylába burkolt csillagok
rejtőznek délidőn -
Így mindig egymásra találunk.

Szülőházamban Gábriel
angyal lakik ezután…
Szeretném véletek meghitten ott
boldog pihenés ünnepét megülni -
 A szeretet szavainkba vegyül.

A sokféle búcsúzásból
arany porszálak szállnak egymásba simulva,
s minden egyes nap édesen telik
bánatosan vágyva csók
s viszontlátás között!