Langgässer, Elisabeth: Schneckenhaus und Rose

I

Zart gedrehte, kleine Tschorte,

wolkengraues Haus.

Spiel der Luft vor deiner Pforte

tanzt die Klage aller Orte:

»Weiß nicht Ein, noch Aus…«

Ariadnes leere Schale,

dunklen Fadens Gang,

süßer Zauber der Spirale -

Theseus! ruft es hundertmale,

Theseus? fragt es bang.

Kehre wieder! summt die Höhle,

seufzt das Heiligtum.

»Nicht zu dir - die ich erwähle,

Rose, der ich mich vermähle,

dir kehrt Theseus um!«

II

Unverführter Liebesgüte

innerstes Gezelt,

wo sich Duft und Form der Mythe

(Labyrinth und reine Blüte)

weithin offenhält,

Ganz in Hauch gelöster Hades,

wenn einst Blatt um Blatt

fällt, und an dem Ziel des Pfades

Krümmung und der Schwung des Rades

endlich Ruhe hat -

sprichst du nicht: da unter Laren

Liebe ihr euch schwurt,

Ariadne, laß nun fahren

deinen Helden in den klaren

Schoß der Neugeburt!

I

Gyengéd ívű, csöppnyi hajlék,

felhőszürke ház,

ajtódnál szél tánca hajlik,

itt meg ott panasz morajlik:

„Sem ki, sem be, lásd…"

Ariadne puszta kelyhe,

szál-sötét menet,

lágy spirál varázstekercse —

Thészeusz! egy hang hallik egyre,

Thészeusz? sírva esd.

Visszavárlak! súg a barlang

szentély rejtekén.

„Nem hozzád – kit többre tartlak,

rózsa, kit nőmül akarlak,

hozzád térek én!"

II

Bennső rejtek csábítatlan

nagy jósága, ó!

Mítosz illatban s alakban

(labirint s rügy, mely kipattan)

messze táruló,

Hádész, mit szétold a sóhaj,

ha lehull a lomb,

az út céljánál, mikor majd

megáll végül s surrogó zajt

a kerék nem ont –

hallgatsz – mert lárok körében

lett ő egy veled,

Ariadne, hagyd te végre

új születés fény-ölébe

térni hősödet!