Hoffmann von Fallersleben: Kék hegyek, hát itt vagytok újra (Ihr blauen Berge seid es wieder in Hungarian)

Ihr blauen Berge seid es wieder,
Du bist es wieder, grünes Thal!
Hier sang ich meine ersten Lieder,
Ich liebte hier zum ersten Mal.
 
Dort steht noch auf der alten Stätte
Das Haus mit seinem Kämmerlein;
Mein Alles war ein Stuhl, ein Bette,
Ein Tisch, ein Krug, ein leerer Schrein.
 
In dieser engen Kammer schlief ich
So manche stille Sommernacht;
Aus diesem kleinen Fenster rief ich:
Bist du, Margret, noch nicht erwacht?
 
Und aus dem Haus nur wenig Schritte –
Und vor mir lag das schönste Welt;
Ich stand gezaubert in die Mitte
Von Weingeländ, und Aehrenfeld.
 
Und durch den grünen Teppich wob sich
Vor mir des Rheines Silberfluth,
Und aus der blauen Ferne hob sich
Der Drachenfels in Abendglut.
 
Leb wol, du Bild der sel’gen Stunden!
Ich scheid’ und kehre nicht zurück.
Die Sonne sinkt, in Nacht verschwunden
Ist auch mit dir mein altes Glück.
 
 
Poppelsdorfer Erinnerungen 3.

Kék hegyek, hát itt vagytok újra,
zöld völgy, itt vagy megint velem!
Itt fakadtam első dalomra,
itt ért az első szerelem.
 
Ott áll a ház, ráismerek még,
kamrástul, a régi helyén;
egy ágy, korsóval asztal, egy szék,
üres szekrény - ez volt enyém.
 
Itt e szűk kamrában aludtam
sok csöndes nyári éjszakán,
e kis ablak volt, hol kiszóltam:
Hé, Margret, alszol még talán?
 
S alig pár lépésnyire följebb
a legszebb világ fogadott;
szőlősdombok s gabonaföldek
között bűvölten álltam ott.
 
Zöld szőnyegben fonál: kanyargott
a Rajna ezüst sodrata,
s a kék távolból kimagaslott
a Sárkányszikla alkonya.
 
Boldog órák emléke, ég áld! -
Nem térek meg többé ide.
Nap száll, éj föd egy fél planétát,
két fél boldogságot vele.