Hesse, Hermann: Die Zypressen von San Clemente

Wir biegen flammend schlanke Wipfel im Wind,

Wir schauen Gärten, welche voll Frauen sind

Und voll Spiel und Gelächter. Wir schauen Gärten,

Wo Menschen geboren und wieder begraben werden.

Wir sehen Tempel, welche vor vielen Jahren

Voll von Göttern und voll von Betenden waren.

Aber die Götter sind tot und die Tempel sind leer

Und im Grase liegen gebrochene Säulen umher.

Wir sehen Täler und sehensilberne Weiten,

WoMenschen sich freuen, müde werden und leiden

Wo Reiter reitend und Priester Gebete sagen,

Wo Geschlechter und Brüder einander zu Grabe tragen.

Aber des Nachts,wenn die grossen Stürme kommen,

Werden wir traurig und bücken uns todbeklommen,

Stemmen die Wurzeln angstvoll und warten leise,

Ob der Tod uns erreiche, oder vorüberreise.

A szélben karcsú koronánk csúcsa lobog;

alattunk kertek, és bennük daloló asszonyok

és játék és nevetés. Mi nézzük a kertet,

hol emberek születnek s embereket temetnek.

Templomokat látunk, melyek ezelőtt sok-sok évvel

istenekkel voltak tele, meg ájtatos néppel;

de az istenek már halottak, és pusztán kongnak a templomok,

s inda takarja a fűben a lezuhant oszlopot.

Alattunk völgyek és ezüstös távolok ragyognak,

hol emberek örülnek, szenvednek, fáradoznak,

lovasok lovagolnak, pap zengedez kegyes igéket,

testvér testvért tesz sírba, és nemzedék nemzedéket.

De éjjel, ha zúgva föltámad a szél a tetőn,

elfog a bánat, s lehajtjuk fejünket remegőn,

görcsösen megfeszül gyökerünk, s várjuk csöndben,

lesújt-e ránk a halál, vagy komoran tovaröppen.