Blechmusik (German)
Damals schliefen wir in einer Trompete.
Es war sehr still dort,
wir träumten von keinem Signal,
lagen, wie zum Beweis,
mit offenem Mund in der Schlucht ─
damals, ehe wir ausgestoßen.
War es ein Kind, auf dem Kopf
einen Helm aus gelesener Zeitung,
war es ein irrer Husar,
der auf Befehl aus dem Bild trat,
war es schon damals der Tod,
der so seinen Stempel behauchte?
Heute, ich weiß nicht, wer uns geweckt hat,
vermummt als Blumen in Vasen
oder in Zuckerdosen,
von jedem bedroht, der Kaffee trinkt
und sein Gewissen befragt:
Ein oder zwei Stückchen oder gar drei.
Nun fliehen wir und mit uns unser Gepäck.
Alle halbleeren Tüten, jeden Trichter im Bier,
kaum verlassene Mäntel, stehengebliebene Uhren,
Gräber, die andre bezahlten,
und Frauen, die sehr wenig Zeit haben,
füllen wir kurzfristig aus.
In Schubladen voller Wäsche und Liebe,
in einem Ofen, der nein sagt
und nur seinen Standpunkt erwärmt,
in einem Telefon blieben unsere Ohren zurück
und hören, nun schon versöhnlich,
dem neuen Zeichen Besetzt zu.
Damals schliefen wir in einer Trompete.
Hin und zurück träumten wir,
Alleen gleichmäßig bepflanzt.
Auf ruhigem, endlosem Rücken
lagen wir jenem Gewölbe an
und träumten von keinem Signal. Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | http://imhere28.seesaa.net |
|
Rezesbanda (Hungarian)
Egy trombitában aludtunk mi hajdan.
Nagy csend volt benne,
s nem álmodtunk jeladásról,
tátott szájjal, mintegy igazolásul,
hevertünk a torkolatban -
hajdan, míg ki nem löktek onnan.
Egy fiú volt a tettes, ócska
újságból papírcsákóval fején,
vagy egy hibbant huszár
lépett ki parancsra a képből,
vagy már akkor is a halál
lehelt bélyegzőjére ekként?
Már nem tudom, ki riasztott fel minket,
akik, mint virágok, vázákba bújtunk,
vagy a cukortartókba,
ahol minden kávézó fenyeget,
akinek lelkiismereti kérdés,
hogy eggyel, kettővel vagy-talán hárommal.
Most csomagostul menekülünk,
minden üres staniclit, minden tölcsért a sörben,
imént levetett kabátokat, megállott órákat,
mások-bérelte sírokat,
s nőket, kik soha rá nem érnek,
rövid lejáratra kitöltünk.
Szennyessel s szerelemmel telt fiókban,
egy kályhában, amely nemet mond,
s csak saját álláspontjáért hevül,
egy telefonban maradt ott a fülünk,
s immár megengesztelődve hallja
az új "foglalt" jelet.
Egy trombitában aludtunk mi hajdan.
Oda-vissza álmodtunk,
mint egyenletesen ültetett fasorok.
Nyugodt és végnélküli háttal
simultunk ama boltozathoz
s nem álmodtunk jeladásról.
Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | K. L. |
|