Goethe, Johann Wolfgang von: Dauer im Wechsel
|
Dauer im Wechsel (German)Hielte diesen frühen Segen, Ach, nur Eine Stunde fest! Aber vollen Blütenregen Schüttelt schon der laue West. Soll ich mich des Grünen freuen, Dem ich Schatten erst verdankt? Bald wird Sturm auch das zerstreuen, Wenn es falb im Herbst geschwankt.
Willst du nach den Früchten greifen, Eilig nimm dein Teil davon! Diese fangen an zu reifen, Und die andern keimen schon; Gleich mit jedem Regengusse Ändert sich dein holdes Tal, Ach, und in demselben Flusse Schwimmst du nicht zum zweitenmal.
Du nun selbst! Was felsenfeste Sich vor dir hervorgetan, Mauern siehst du, siehst Paläste Stets mit andern Augen an. Weggeschwunden ist die Lippe, Die im Kusse sonst genas, Jener Fuß, der an der Klippe Sich mit Gemsenfreche maß.
Jene Hand, die gern und milde Sich bewegte, wohlzutun, Das gegliederte Gebilde, Alles ist ein andres nun. Und was sich an jener Stelle Nun mit deinem Namen nennt, Kam herbei wie eine Welle, Und so eilts zum Element.
Laß den Anfang mit dem Ende Sich in Eins zusammenziehn! Schneller als die Gegenstände Selber dich vorüberfliehn! Danke, daß die Gunst der Musen Unvergängliches verheißt, Den Gehalt in deinem Busen Und die Form in deinem Geist.
|
Maradandóság a változásban (Hungarian)Maradna, ah, csak egy órát ez a zsenge áradat! De már szirmot záporoz rád röptében a langy nyugat. Örüljek a zöldnek újra, mely árnyával üdített? Hull az őszben megfakúlva és szétszórják a szelek.
Ha gyümölcs kell, gyorsan, bátran nyúljon érte a kezed! Ez itt érik, s már nyomában csiráznak a többiek; drága völgyed minden felhő- szakadással változik, és kétszer a tovalejtő vízben ember nem úszik.
S nézd magadat! Ami nemrég kő volt, örök szirt-darab, mindig más-más szemmel szemlélsz palotákat, falakat. Hol az ajak, mely a csókban máskor gyógyulást talált, és amely a szirtbozótban zergét játszott, hol a láb?
A szelíd és dolgos ujjak a mozgékony, könnyű kéz, a tagozott alakúlat eltűnt, más lett az egész. S ami, helyére nyomulván, most viseli nevedet, úgy érkezett, mint egy hullám, s az elemhez úgy siet.
Kezdet és Vég halhatatlan egység, fond csak össze, fond! Röppenj tova, még gyorsabban. mint ők, te a tárgyakon! Hogy örök a Vers hatalma, hála érte, köszönet: tartalmát a szíved adja s a formát a szellemed.
|
