George, Stefan: Juli-Schwermut

Blumen des sommers duftet ihr noch so reich:

Ackerwinde im herben saatgeruch

Du ziehst mich nach am dorrenden geländer

Mir ward der stolzen gärten sesam fremd.

Aus dem vergessen lockst du träume: das kind

Auf keuscher scholle rastend des ährengefilds

In ernte-gluten neben nackten Schnittern

Bei blanker sichel und versiegtem krug.

Schläfrig schaukelten wespen im mittagslied

Und ihm träufelten auf die gerötete stirn

Durch schwachen schutz der halme-schatten

Des mohnes blätter: breite tropfen blut.

Nichts was mir je war raubt die vergänglichkeit.

Schmachtend wie damals lieg ich in schmachtender flur

Aus mattem munde murmelt es: wie bin ich

Der blumen müd · der schönen blumen müd!

Virágos nyár, még gazdag az illatod:

fanyar vetés-szag kél, s te, piciny szulák,

    a száraz karfán te nyúlsz itt utánam,

    nem kell többé szezám és büszke kert.

Felejtett álom ébredez: a gyerek

a búzaföldek szűz rögein pihen,

    körötte munka, meztelen aratók és

    apadt korsó és tündöklő kasza.

Álmos darázsraj dongta a tél dalát

s az ő kipirult homlokára a

    kalászok gyöngye árny-rácsán keresztül

    nagy vércsöppekben hullott a pipacs.

Ami enyém volt, sohase múlik el.

Szomjan, mint akkor, fekszem, a szomjú mezőn,

    s ajkam bágyadtan suttogja, de fáraszt

    a sok virág,a sok-sok szép virág.