nyárfa önmagából,
viaszos levelek pőre levelekből, cserjék bokrokból,
ibolyák és megannyi holdviola, mely az ajakvirágzást
futtában szívja el, bogáncsból és páfrányból font módszer
a szürkeség ecsettel történő tisztítására, díszkeretből
megjósolva, ó elfedve jóságosan és mégiscsak rókamód
hízelegve
most! vége,
kiköszörülni a csorbát a tündöklésből már nem lehet,
egy tálból eredő tejes eső lenne csupán, egyoldalú érem,
kékes szempár szemhéja megzavar, vibrál és foltossá tesz,
a komp fizetőeszköze a hal, az átverés mércéje pedig
a csali, mely gyomra mélyéből hozza felszínre
a lakályos csodát
mintha az egész egy feketeségből
és vonalakból tákolt szalmarózsa lenne, szótagokból
forradt, vállalások és pontok nyelvnél is hosszabb
évelő növény: gyökér húzz nékem hagymácskát,
húzz ki engem a megfakult kabátok matricájából,
melyekből peckeket másolok, igen fecsegj ki engem
nyárfa és olvaszd tisztára a viaszt