Enzensberger, Hans Magnus: A látogatás (Die Visite in Hungarian)

Als ich aufsah von meinem leeren Blatt,
stand der Engel im Zimmer.

Ein ganz gemeiner Engel,
vermutlich unterste Charge.

Sie können sich gar nicht vorstellen,
sagte er, wie entbehrlich Sie sind.

Eine einzige unter fünfzehntausend Schattierungen
der Farbe Blau, sagte er,

fällt mehr ins Gewicht der Welt
als alles, was Sie tun oder lassen,

gar nicht zu reden vom Feldspat
und von der Großen Magellanschen Wolke.

Sogar der gemeine Froschlöffel, unscheinbar wie er ist,
hinterließe eine Lücke, Sie nicht.

Ich sah es an seinen hellen Augen, er hoffte
auf Widerspruch, auf ein langes Ringen.

Ich rührte mich nicht. Ich wartete,
bis er verschwunden war, schweigend.

Amikor felnéztem üres lapomból,
az angyal a szobában állt.

Egy egészen közönséges angyal,
valószínűleg legalsó rangú.

Egyáltalán el sem tudja képzelni,
mondta, ő mily nélkülözhető.

Egyetlen árnyalata a kék színnek
a tizenötezer közül, mondta,

több súllyal esik a világba
mint minden, amit tesz vagy hagy,

a földpátról még nem is szólva
és a Nagy Magellán-felhőről.

Sőt a közönséges útifű, akárcsak ő,
jelentéktelen, hiányt hagy hátra, ő nem.

Világos szemében azt láttam, ellentmondást
remélt, hosszú küzdelemben.

Nem mozdultam. Vártam,
amíg eltűnt, némán.