This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Droste-Hülshoff, Anette von: Mondesaufgang

Portre of Droste-Hülshoff, Anette von

Mondesaufgang (German)

An des Balkones Gitter lehnte ich

Und wartete, du mildes Licht, auf dich.

Hoch über mir, gleich trübem Eiskristalle,

Zerschmolzen schwamm des Firmamentes Halle;

Der See verschimmerte mit leisem Dehnen,

Zerfloßne Perlen oder Wolkentränen? -

Es rieselte, es dämmerte um mich,

Ich wartete, du mildes Licht, auf dich.

 

Hoch stand ich, neben mir der Linden Kamm,

Tief unter mir Gezweige, Ast und Stamm;

Im Laube summte der Phalänen Reigen,

Die Feuerfliege sah ich glimmend steigen,

Und Blüten taumelten wie halb entschlafen;

Mir war, als treibe hier ein Herz zum Hafen,

Ein Herz, das übervoll von Glück und Leid

Und Bildern seliger Vergangenheit.

 

Das Dunkel stieg, die Schatten drangen ein -

Wo weilst du, weilst du denn, mein milder Schein? -

Sie drangen ein wie sündige Gedanken,

Des Firmamentes Woge schien zu schwanken,

Verzittert war der Feuerfliege Funken,

Längst die Phaläne an den Grund gesunken,

Nur Bergeshäupter standen hart und nah,

Ein finstrer Richterkreis, im Düster da.

 

Und Zweige zischelten an meinem Fuß

Wie Warnungsflüstern oder Todesgruß;

Ein Summen stieg im weiten Wassertale

Wie Volksgemurmel vor dem Tribunale;

Mir war, als müsse etwas Rechnung geben,

Als stehe zagend ein verlornes Leben,

Als stehe ein verkümmert Herz allein,

Einsam mit seiner Schuld und seiner Pein.

 

Da auf die Wellen sank ein Silberflor,

Und langsam stiegst du, frommes Licht, empor;

Der Alpen finstre Stirnen strichst du leise,

Und aus den Richtern wurden sanfte Greise;

Der Wellen Zucken ward ein lächelnd Winken,

An jedem Zweige sah ich Tropfen blinken,

Und jeder Tropfen schien ein Kämmerlein,

Drin flimmerte der Heimatlampe Schein.

 

O, Mond, du bist mir wie ein später Freund,

Der seine Jugend dem Verarmten eint,

Um seine sterbenden Erinnerungen

Des Lebens zarten Widerschein geschlungen,

Bist keine Sonne, die entzückt und blendet

In Feuerströmen lebt, im Blute endet -

Bist, was dem kranken Sänger sein Gedicht,

Ein fremdes, aber o! ein mildes Licht.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.wortblume.de/dichterinnen

Holdfelkelte (Hungarian)

Könyököltem az erkély peremén,

s megérkeztedre vártam, enyhe fény!

Mint jég kristálya, homálytól lepetten

mosódott szét az ég boltja felettem;

a tóhabok csillogva gyűrűződtek –

szétolvadt gyöngyök, felhősírta könnyek

Csörgedező derengés gyűlt körém,

megérkeztedre vártam, enyhe fény!

 

Magasan álltam, egy szinten velem

a hársak orma, gally, törzs messze lenn;

éjjeli lepkék dongták át a lombot,

jánosbogárkák parazsa hunyorgott,

virágok ringtak, félálomba dőlve;

úgy rémlett, itt egy szív tart kikötőbe,

egy szív, mely üdvöt s bánatot cipel,

s tele a boldog múlt képeivel.

 

Nőtt a homály, az árny előretört —

sugár hol késik, késik örömöd? —

Előretört, mint gonosz csábítások,

a menny taraja imbolyogni látszott,

elremegett a bogár szikrafénye,

az éji lepke leszédült a mélybe,

a sötétben csak sziklakoponyák

meredtek felém, marcona bírák.

 

S lábamnál ágak hada sziszegett,

mint intő jel vagy síri üzenet,

a víz széles völgyéből zümmögés kelt,

mint törvényházból moraja a népnek;

mintha valami számadásba fogna,

egy elveszett lélek állna szorongva,

mintha egy keserű szív állana

bűnével és kínjával egymaga.

 

Ekkor — ezüst párát öltött a hab,

s te, jámbor fény, megkezdted utadat;

az Alpok homlokát végigtörülted,

s a zord bírák aggokká szelídültek;

a vonagló hab mosolyban simult ki,

minden ágon cseppet láttam kigyúlni,

és minden csepp parányi kamra volt,

melyben otthoni lámpa ragyogott.

 

Ó, hold, olyan vagy, mint késő barát,

szegénységemmel társult ifjuság,

azért, hogy haldokló emlékeimre

az élet gyengéd visszfényét terítse,

nem nap vagy, amely vakít s elragadtat,

tűzárban él, s vérezve ér nyugalmat –

bús dalnoknak ami a költemény,

az vagy, idegen, ámde enyhe fény.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

Related videos


minimap