This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Busta, Christine: Himnusz Pánhoz (Hymnus an Pan in Hungarian)

Portre of Busta, Christine
Portre of Hajnal Gábor

Back to the translator

Hymnus an Pan (German)

Pan, Pan! O du heimlich Wiedergekehrter,
der du, aus deinen Wäldern vertrieben
vom Lärm der Krieger und von Asketenchören,
lang in den alten Höhlen der Berge schliefst:
schön trittst du hervor, Verborgner!
 
Bist du verwandelt? Wo blieb dir an der Stirn das Horn?
Warfst du’s nicht lachend hoch in die Lüfte, da du erwachtest?
Und schon schwindet’s als Mond schmächtig über dem Tal.
Auch dein zottiges Fell fiel ab wie von braunen Früchten
im herbst die stachligen Schalen. Es sprangen die Hufe
dir von den tanzenden Füßen verloren ins Moos.
 
Pan, Pan! Ganz nun Gott mit dem bronznen Leib,
dem Blick des erstaunten Rehs und den goldnen Funken
geheimer Sonnen am Grund, den grünen Schatten der Farne
und des fächelnden Laubs um Stirn und Schläfen und Wangen!
 
O ihr Röten des Munds! War ich vor Zeiten nicht Falter
über üppiger Glut schwellenden Beerengesträuchs?
Lockiges Blühn des Haars und leise Schwermut der Bläue
hinter verwirrtem Fall. O warmer Atem der Erde
her aus der dunklen Brust! Doch überm Bogen der Schultern
weht die himmlische Kühle des Winds.
 
Pan, Pan! Pochendes Herz der Wildnis,
Lied und Fährnis der Pfade einsam hin durch die Stille!
Hebt an heiliger Lende wieder die Schlange das Haupt?
O du lächelst! Und ferne stürzen die Katarakte
endlos aus schäumenden Fels zum Schoß der gewaltigen Ströme
nieder, und rauschender Regen stillt die Tiefen des Meers.
 
Pan! Wer rief? O mir träumte Tod. Nun sind wir beronnen
mit dem Bittern der Wiesen, schwer vom Duft des Korns.
Und es löschte der Abend streng den Weg nach den Dörfern.
Leuchtend füllt schon die Lider Mohn des fremden Gestirns.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttps://www.uibk.ac.at

Himnusz Pánhoz (Hungarian)

Pán, Pán! Te, ki titkon visszatértél,
te, kit erdeidből messzeűztek
zajos harcosok s aszkétakórusok
s a hegy üregében oly soká aludtál:
megszépülve léptél elő, te Rejtező!
 
Megváltoztál? Hová lett szarvad homlokodról?
Tán ébredéskor nevetve feldobtad a légbe?
S most már mint ábrándos hold tovatűnik a völgy fölött?
Bozontos bundád is lehullt már, mint barna gyümölcsről
ősszel a szúrós héj. Lepattantak patáid
táncos lábaidról s a nád közé gurultak.
 
Pán, Pán! Bronztesteddel most istenné lettél,
így lát az őz csodálkozó szeme, a mélyben
rejtőző napok aranyszikrája, a páfrány
zöld árnya s orcád körül a legyező lomb is.
 
Ó, a száj pírja! Nem voltam-e valaha lepke
s nem szálltam-e dús málnabokor buja tüzére?
A haj viruló fürtje s a zavaros bukás mögött
a bánat halk kékje. Ó, a föld meleg lehelete,
mely a mell sötétjéből előtör. De a váll íve
fölött a szél égi hűvöse leng.
 
Pán, Pán! A vadon dobogó szive vagy te,
utak dala és veszélye messze a csendben!
Szent ágyékon megint fejét emeli a kígyó?
Ó, mosolyogsz! És távol habzó sziklák közül
végtelen zuhatag omlik hatalmas folyók ölébe,
s a tenger mélyeit megszoptatják a zúgó záporok.
 
Pán! Ki szólított? Halálról álmodtam. Most ömlik reánk
a mezőről súlyosan a rozs fanyar illata.
Az utat szigorún eloltja az est a faluban.
Idegen csillagzat mákonya fénylőn megtölti szemünk.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationH. G.

minimap