Brunner, Helwig: Csapóajtókat kitárni (Luken öffnen in Hungarian)

Ludwig van BEETHOVEN: Streichquartett No. 14, op. 131 in cis-Moll

Luken öffnen, aus den Fensterschrägen
rufen, so dass der Himmel aufreißt,
der taube Schleier vor der Sonne
wegschmilzt in solche Stille hinein:
in weiße Schrift die Idee gefasst,
die reine Stelle im trüben Vorhof
unsinnig hastender Stummbilder,
als wären col legno und sul ponticello
schiere Gesten, sforzato ein jähes
Versprechen, eingepeitscht dem
Hörbaren: dem Unerhörten.

Aber das Wissen um den Puls,
der Klang als erinnerter Begriff,
konkret wie der Gedanke an den Tod,
alles lärmt an seinen verschmierten
Rändern und schweigt in der Mitte,
als wäre dort noch etwas auszusingen,
abzuringen der Pantomime,
dem Notenbild, dem bitteren Weiß,
doch nein, niemals.

Ludwig van BEETHOVEN: Vonósnégyes No. 14, op. 131 in cis-Moll

Csapóajtókat kitárni, ablaknyílásokból
úgy üvölteni, hogy megnyíljanak az egek,
ily magába fordult némaságban
süket fátyol olvad a nap előtt:
fehér írásba foglalt gondolat,
tiszta hely az értelmetlenül igyekvő
némaképek szomorú tornácán,
mintha col legno[1] és sul ponticello[2]
merő taglejtés, a sforzato[3] pedig
egy illanó ígéret lenne csupán, hallható
felkorbácsolása: a hallatlannak.

De az érverésről alkotott tudás,
a hang mint egy megjegyzett fogalom,
pontos, mint egy halálról szőtt gondolat,
elmosódott peremén minden zakatol
de magjában szó csitul el,
mintha mocorogna még ott valami,
pamtomimból, kottaképből, keserű
fehérségből kiénekelhető, kicsikarható,
de mégsem, soha.

[1] "col legno" esetén a vonó fájával, a pálcával kell megütni a húrokat

[2] "sul ponticello" esetén pedig a lábhoz közel kell játszani

[3] "sforzato" feszült