Brunner, Helwig: Hangkép kis szereposztásban (Hörbild in kleiner Besetzung in Hungarian)

Jean-Marie LECLAIR: Sonata op. 3 No. 4 in F-Dur

Ein Hörbild in kleiner Besetzung: Fenster,
beiderseits schmal in die Höhe gezogen,
fassen das sorgsam entbündelte Licht.
Statik, sagst du, sei vergessene Bewegung.
Selbst zu den untersten Rändern wäre noch
aufzublicken wie zu Regenbögen.

Unter dem Himmel entfalten sich
Substitutionen der Vollkommenheit.
Zwei Instrumente, alterslose Körper,
erzählen einander vom Zusammenklang
wie von geheim gehaltnen Rezepturen.
Ihre Mitwisser haben sie längst überlebt.

Im Mittelpunkt des Bildes imitiert ein Baum
den Wind. In spielerischem Ausgleich
sammelt er die Spannkraft seines Mittags:
„Nach dem Ausschwingen stehn wir aufrecht.“

Nun ließe sich also, sagst du, vermuten,
dass die Unruh im steiler stehenden Licht
mehr sei als die mechanische Seele der Zeit.
Sie veräußere sich in makellosen Diktionen,
jeder Satz ein Lehrstück seiner eignen Theorie,
die Reinschrift: mit Bestimmtheit
die Letztfassung augenblicklicher Wünsche.

Jean-Marie LECLAIR: Sonata op. 3 No. 4 in F-Dur

Hangkép kis szereposztásban: Magasba,
húzódó ablakok kétoldalt keskeny szárnyakkal,
megszórt fényt gondosan ölelik keblükre.
Azt mondod változatlan, a mozgás felejthető.
Legalsóbb peremére is úgy kellene hát
tekintenünk, mint egy szivárványra.

Ég alatt kibontakozva
helyettesíti a tökéletességet.
Két hangszer, kortalan testek,
összhangról mesélnek egymásnak,
mint valamiféle titkon őrzött receptről.
A rejtély tudóit is rég túlélték már.

Kép közepén egy fa szelet utánoz.
Játékos egyensúlyba
fogva delének feszítő erejét:
„A kilengés után egyenesen állunk.“

Most tehát lehetne, mondod, sejtve, hogy az
ágaskodó fénybe rejtett nyugtalanság vélhetőn
több, mint az idő gépies lelke csupán.
Makulátlan előadásban magát idegeníti el,
minden mondata egy elméletének etűdje,
tisztázat: végérvényesen
utolsó változata pillanat vágyainak.