This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Brecht, Bertolt: Cortez emberei (Von des Cortez Leuten in Hungarian)

Portre of Brecht, Bertolt

Back to the translator

Von des Cortez Leuten (German)

Am siebten Tage unter leichten Winden

Wurden die Wiesen heller. Da die Sonne gut war

Gedachten sie zu rasten. Rollten Brantwein

Von den Wägen, machten Ochsen los.

Die schlachteten sie gegen Abend. Da es kühl wurd

Schlug man vom Holz des nachbarlichen Sumpfes

Armdicke Äste, knorrig, gut zu brennen.

Dann schlangen sie gewürztes Fleisch hinunter

Und fingen singend um die neunte Stunde

Mit Trinken an. Die Nacht war kühl und grün.

Mit heisrer Kehle, tüchtig vollgesogen

Mit einem letzten, kühlen Blick nach großen Sternen

Entschliefen sie gen Mitternacht am Feuer.

Sie schlafen schwer, doch mancher wußte morgens

Daß er die Ochsen einmal brüllen hörte.

Erwacht gen Mittag, sind sie schon im Wald.

Mit glasigen Augen, schweren Gliedern, heben

Sie ächzend sich aufs Knie und sehen staunend

Armdicke Äste, knorrig, um sie stehen

Höher als mannshoch, sehr verwirrt, mit Blattwerk

Und kleinen Blüten süßlichen Geruchs.

Es ist sehr schwül schon unter ihrem Dach

Das sich zu dichten scheint. Die heiße Sonne

Ist nicht zu sehen, auch der Himmel nicht.

Der Hauptmann brüllt wie ein Stier nach Äxten.

Die liegen drüben, wo die Ochsen brüllten.

Man sieht sie nicht. Mit rauhen Flüchen stolpern

Die Leute im Geviert, ans Astwerk stoßend

Das zwischen ihnen durchgekrochen war.

Mit schlaffen Armen werfen sie sich wild

In die Gewächse, die leicht zittern, so

Als ginge leichter Wind von außen durch sie.

Nach Stunden Arbeit pressen sie die Stirnen

Schweißglänzend finster an die fremden Äste.

Die Äste wuchsen und vermehrten langsam

Das schreckliche Gewirr. Später, am Abend

Der dunkler war, weil oben Blattwerk wuchs

Sitzen sie schweigend, angsvoll und wie Affen

In ihren Käfigen, von Hunger matt.

Nachts wuchs das Astwerk. Doch es mußte Mond sein

Es war noch ziemlich hell, sie sahen sie noch.

Erst gegen Morgen war das Zeug so dick

Daß sie sich nimmer sahen, bis sie starben.

Den nächsten Tag stieg Singen aus dem Wald.

Dumpf und verhallt. Sie sangen sich wohl zu.

Nachts ward es stiller. Auch die Ochsen schwiegen.

Gen Morgen war es, als ob Tiere brüllten

Doch ziemlich weit weg. Später kamen Stunden

Wo es ganz still war. Langsam fraß der Wald

In leichtem Wind, bei guter Sonne, still

Die Wiesen in den nächsten Wochen auf.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.motecuhzoma.de/brecht.html

Cortez emberei (Hungarian)

A hetedik napon a könnyű szélben

kivilágosodott a rét. Sütött a nap, -

gondolták, megpihennek, és előkerült

a törköly és legelni csapták ökreik.

Levágtak egyet alkonytájt. Hogy hűvösebb lett,

a közeli mocsarak fáiról lenyestek

pár tűzre-jó vastag, göcsörtös ágat.

S aztán fűszerrel készült húsokat zabáltak,

és kilencóra tájt dalolva láttak

az iváshoz. Hűvös volt, zöld az éjszaka.

Rekedt torokkal és jócskán beszívva

elaludtak éjfél felé a tűznél,

utolsó pillantásukkal a csillagokra.

Álmuk nehéz volt. Reggel egyikük

mintha az ökrök bőgését hallotta volna.

Déltájt ébrednek s erdő van köröttük,

üveges szemmel és nehéz tagokkal

nyögve térdelnek fel, és meglepődve

látják: vastag, göcsörtös ágak állnak

köröttük, nyúlánk, kúsza lombozattal,

virágok édes illatát lehelve.

A lombsátorban rekkenő a hőség,

és még nőnek szemlátomást az indák.

Nem látszik már az izzó nap s az ég.

Fejszét! - bőg, mint bika a kapitány.

De mind az ökröknél van, messze tőlük.

Nem látni őket. Szitkozódva botladoznak

a tisztáson, ágak dús szövevénye von

élő sövényt az emberek közé.

Vadul vetik maguk, ernyedt karokkal

a bozótba, mely épp hogy megremeg csak,

minthogyha gyenge szellő símogatná.

Órákig küszködnek, arcuk merő verejték -

az ellenséges, fojtó lombozattal,

az ágak megnőttek, lassan fokozva

a szörnyű zűr-zavart. Később, a fönti

lombok miatt sötétebb lett az este

s ültek, némán, rettegve, mint a majmok

ketreceikben, éhesen, - aléltan.

Éjjel csak nőtt az ág-bozót. A hold sütött még

tán s láthatták egymást az enyhe fényben.

Reggel mindent beszőtt az ág-szövet már

s halálukig nem látták többé egymást.

Másnap dal szállt az erdőből az égre.

Tompán és elhalón. Egymásnak énekeltek.

Éjjelre csönd lett. Hallgattak az ökrök.

Állatbőgés hallatszott virradatkor,

de messze-messze már. Később az órák

teljes csöndben teltek. S fölfalta lassan

az erdő a napperzselt-könnyű szélben

a mezőket, még egy hónap se kellett.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.oszk.hu

minimap