Bossong, Nora: Kecskefejők (Ziegenmelker in Hungarian)

Durch die Straßen liefen Hunde, beizeiten
wünschte man sich Ziegen herbei, dreimal auch
suchten wir schwarze Katzen, zumindest
das Kopfsteinpflaster wäre Gebirgsersatz.
Wir horchten auf Hufschläge hinter den Fenstern,
da flogen die Nachtschwalben tief und
Ziegenmelker nannte sie einer. Es roch
wie das Haar in der Suppe, als die Ziegen
die Stadt einnahmen. Sie fraßen Blätter, Federn,
Hundeknochen. Es war Herbst, da sich die Ziegen
vor unseren Häusern paarten. Und die Katzen
vergessen und die Nachtschwalben tief. Es war
nur Volksglaube, dass jene Vögel
sich an Ziegenzitzen säugten. Das Zaubern
nur ein schlechter Scherz, und die Welt
war den Ziegen im Bauch geplatzt.
Sie gaben noch Milch drei Tage,
dann waren sie tot.

Kutyák futottak át az utcákon, jókor
kívántuk ide a kecskéket, háromszor még
fekete macskákat is kerestünk, legalább
makadámkő helyettesítette a hegyeket.
Ablak mögül patadobogást hallottunk,
éjjeli fecskék szálltak alacsonyan és
valaki kecskefejőnek* nevezte őket.
Amikor kecskék vették be a várost, úgy
szaglott, mint hajszál a levesben. Leveleket,
tollakat, kutyáknak való csontokat faltak. Ősz volt,
mikor házaink előtt kecskék párosodtak. Macskák
feledve és mélyen az éjjeli fecskék. Csak
közhiedelem, miszerint azok a madarak
szopták a kecskék csecsét. A varázslat
csak rossz tréfa, és a világ
kipukkadt a kecskék hasában.
Három napig adtak még tejet,
majd elpusztultak.

*Az európai lappantyú (Caprimulgus europaeus) népies neve a kecskefejő fecske.