Bossong, Nora: Mozdulatlan hajsza (Reglose Jagd in Hungarian)

Die Ställe hangabwärts, es heißt, den Hasen
habe ein Marder geholt, ein Fuchs, niemand
ist sicher, man lebt hier selten
des Nachts. Das Haus zu groß
für ein Haus, die Menschen zu reich,
nicht aus meiner Zeit. Dennoch gehen wir
auf die Jagd gemeinsam, durch die verwachsenen
Ränder des Familienerbes, kein Tier
knackt das Unterholz, kein Kadaver
legt seinen Geruch wie ein spukender Ahne
an die Grenze des Grundstücks. Ich glaube, alles
hält die Terrasse verborgen, niemand
folgt mir nach, wie sollten sie auch, meine Tage
liegen anderswo. Nur die Seeadler auf den Pfosten
lassen mich nicht aus dem Blick, ich fühle
ihre gefeilten Augen mir in den Nacken starren,
bis ich stürze, doch das ist unwesentlich, nur
eine kurzfristige Veränderung des alten Gebäudes.

Dombnak felfelé ólak, úgy hírlik, menyétnek
nyúl esett áldozatul, róka, senki
sincs biztonságban, itt ritkán élnek
éjjeli élet. Ház túlzottan nagy
háznak, emberek túl tehetősek,
nem az én koromból valók. Jóllehet vadászni
közösen indulunk, családi örökség
benőtt mezsgyéjén túlra, aljnövényzet
nem reccsen állat alatt, telek szegélyén
kísértő felmenőként egyetlen tetem
sem hagy szagot maga után. Terasz
mindent elpalástol, azt hiszem, senki
sem követ, hogy is tudnának, napjaim
máshol nyugszanak. Csak dúcon ülő
rétisasok tekintete követ, érzem, ahogy
megfent szemük nyakszirtem fürkészi,
míg el nem esek, de ez lényegtelen,
öreg építmény kurta átalakulása csupán.