Benn, Gottfried: A szakadatlan 5. (Das Unaufhörliche 5. in Hungarian)

SOPRANSOLO

Es trägt die Nacht,

das Ende.

Wenn es in Blüte steht,

wenn Salz das Meer

und Wein der Hügel gibt,

ist nicht die Stunde.

Das Markttor, in dessen Schatten

der Seiler webt, am Stein

der Ruf der Wechsler schallt,

hat nicht die Färbe dessen.

Gefilde, Säume des Meers,

die alles trugen: Öl und Herden,

Siebenflöten, helles Gestein,

his ihnen das Herz brach

vor Glück und Göttern –:

da ist wohl Farb und Stunde.

Säulen, die ruhn, Delphine,

verlassne Scharen,

die Hyakinthos trugen, den Knaben,

früh verwandelt

zu Asche und Blumengeruch –:

da wohl noch mehr.

SZOPRÁNSZÓLÓ

Az éjt hordja,

a vég.

Mikor kivirágzik,

ha sós a tenger,

és bort ád a domb,

semmi sürgetés.

Piactorony, árnyékában

kötélverő, udvarkő

hol pénzváltó kiált,

a pillanat színtelen.

Mezők, tengermenti táj,

termő olajligetek, nyájak,

fuvolaszó, hószín sziklák

szívszorító vágyak

boldog istenektől –:

ím itt a szín s nincs időhiány.

Fekvő oszlopok, delfinek,

elhagyott sereg,

jácint őrzi a fiúkat,

korán átváltoztak

hamuvá és virágillattá –:

bizony ott már mások.