Benn, Gottfried: A szakadatlan 14. (Das Unaufhörliche 14. in Hungarian)
|
|
Das Unaufhörliche 14. (German)III
WECHSELCHOR
I Uralte Völker träumen Asiens dämmerndes Lied.
II Die jungen Völker werfen die Reiche vor. Kein Traum, kein Dämmer.
I Menschen sind Asche, Asche an Flüssen, Wehn und Wandern an heiliger Flut; ein Feuer brennt sie, ein Name nennt sie, der tief im Sein der ewigen Schöpfung ruht.
II Wenn die Gebirge glühn, die Pracht der Erze unsäglich morgenrot die Frühe stimmt, der Ackertag der Sichelschlag den alten Sommerweg zur Ernte nimmt – wirkender Arm, ändernder Sinn, schaffendes Herz.
I Der Weg ist weit von der Hütte zum Reisfeld und ohne Ruhm! Innere Bilder: in Einem ruhend, in Eins verschlungen: Heiliges Dunkel! Innere Bilder: Geburt wie Verderben, Sieg wie Vernichtung: ein Tanz ein Name! Heiliges Dunkel, kein Himmel hat Sterne wie du.
II Meere, der Segel Acker und Flur, Wogen, der Völker Fahrten und Tausch, Stürme, des Mannes Wagnis und Not. Weit reicht sein Arm, stumm kämpft sein Herz um der Erde Häfen und Bai, des Unaufhörlichen Segen und Frucht.
I Von Segen und Frucht sind nur die Träume schwer. Ein Teich zum Baden, ein Tempel zum Beten, eine Mattenhütte, das genügt uns. Meere, weißer kein Segel als die des Traums. Wogen, tiefer kein Glück als das des Rauschs. Stürme, gestillt in des uralten Asiens unaufhörlichem Lied.
II Von Segen und Frucht sind die Taten schwer.
I Von Segen und Frucht sind die Träume schwer.
|
A szakadatlan 14. (Hungarian)III
VEGYESKAR
I Ősi népek álma Ázsiáról alkonyati dal.
II A fiatal népek a gazdagok szemére vetik. Nincs álom, nincs alkony.
I Hamu az ember, hamu folyókban, ég és vándorol a szent áramban; tűz égeti, név nevezi, a lét mélyén nyugszik az örök teremtés.
II Mikor izzottak a hegyek, az ércek pompája elmondhatatlan hajnalvörös a korai rend, a szántónap, a sarlócsapás a régi nyári út a termés aratása – a cselekvő kar, a változó értelem, a dolgos szív.
I Az út hosszú a kunyhótól a rizsföldig és nem dicső! Belső képek: egy alvót iziben felfalnak: Szent sötétség! Belső képek: születés mint romlás, győzelem mint: pusztítás: egy tánc egy név! Szent sötétség, ég nélküli csillag mint te.
II Tengerek, a vitorla szántó és mező, hullámzik, a népek utaznak és cserélnek, viharok, emberi merészség és nehézség. Messzire nyúlik karja, némán küzd szívével a föld körül kikötők és öblök, a szakadatlan áldás és gyümölcs.
I Áldástól és gyümölcstől csak az álmok nehezek. Egy tó fürödni, egy templom imádkozni, egy gyékénykunyhó, elég nekünk. Tengerek, fehér vitorla nélkül mint az álmokban. Hullámok, mélyen boldogtalanok mint a részegek. Viharok táplálta ősi Ázsia szakadtalan dala.
II Az áldozattól és gyümölcsétől nehezek a tettek.
I Az áldozattól és gyümölcsétől nehezek az álmok.
|
||||||||||
