Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Mićković, Saša: Valamit a szerelemről (Нешто о љубави Magyar nyelven)

Mićković, Saša portréja
Fehér Illés portréja

Vissza a fordító lapjára

Нешто о љубави (Szerb)

Ти у мојој поезији живиш ванвремено, тајно и тихо. Завечио сам љубав према теби кроз гласове и слова. Док си ти спавала ја сам снежне планинске врхове њихо, јурио ветрове и олујине од твоје куће и сигурног крова. Обасипао сам те речима као латицама црвен-руже, не желећи да твој сан о срећи икада пресахне. Лепоту жене често људи-вукови окруже, а само сам желео да ти љубав танане мирисе удахне. У мојим песмама си бистроока с Олимпа муза, немерљиве лепоте, кристалног ума и даха. Спашавао сам те од злосанице, туговања и суза, знајући да сам наспрам тебе сићушна шака праха. Сви јунаци света су зазидани у сопствену камену Троју. Ја узидах себе у Песму, због твоје слободе. Отргао сам те од урок-погледа безвиду и неспокоју, а мене у мојој Троји може и врх мача да прободе. Све Пенелопе на планети потајно самују, зато и покушах да те цветом песме излечим. Можда у мени још увек понеке жеље тамнују. Често као Икар пред својим амбисом и ја клечим. Поклањам ти сопствене мисли, осећаје и наде. Нетрулежне ствари једино годе твојој души. Ослушни барем, испевао сам твом бићу безбројне баладе. У амбис вечности сад може ум да ми се уруши. Када те питају о пролазности живљења, мирне душе можеш рећи да си у песми вечна, јер ти си постала сјајкасти дијамант дивљења, префињена мелодија, баш као симфонија течна. На крају, кад се лирика у мени загаси, осванућу у далекој плавети атмосфере. Не плачи, јер ти знаш ко си, шта си и да си. С лица избриши сузе, нек` образе и снопатице мој дах ти завек спере!



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásaautor

Valamit a szerelemről (Magyar)

Időn túl, titokban, csendesen élsz költészetemben. Hangokkal és betűkkel esküdtem szerelmedre. Míg aludtál, havas bérceket lovagoltam, házadtól, a biztos fedél elől szeleket, viharokat kergettem. Kifejezéseimmel, vörösrózsa szirmokkal halmoztalak el, hogy álmod a boldogságról el ne illanjon. Sokszor ember-farkasok övezik a női szépséget, én csak annyit akartam, érezzed a szerelem bódító illatát. Verseimben a múzsák Olimposzáról te vagy az értelmes, derült tekintetű, mérhetetlen szépség. Tudva, hozzád mérten csak maroknyi por vagyok, mentettelek a rossz álmok, üröm és könnyek birodalmából. A hősök saját kőből épített Trója várukba építettek. Én, szabadságodért, önmagamat Versbe építettem. Kiszakítottalak a  szorongás és vakság elátkozott tekintetéből, engem meg Trójámban a kard is átszúrhat. Titokban magányosak e bolygón élő Penelopék, ezért próbáltalak versvirágommal gyógyítani. Talán bennem még mindig egy-egy kívánság fogságban van. Mint Ikarosz, én is szakadékom előtt térdelek. Gondolataimat, érzéseimet, a reményt, neked ajándékozom. Lelkednek csak a romlatlanság kedves. Legalább hallgasd meg, számtalan balladát neked énekeltem. Értelmem most nyugodtan zuhanhat az öröklét szakadékába. Ha a múlandóságról faggatnak, bátran kijelentheted, az alkotásban időtlen vagy, mert a csodálat gyémántja lettél, magasztos szimfónia, gyengéd dallam. És ha eljő a vég, ha elcsitul bennem a poézis, a végtelen kék légben ébredek. Ne sírj, mert te tudod, ki vagy, mi vagy és vagy. Töröld le orcádról a könnyeket, adassék meg, arcodat és álmaidat leheletem mindörökre mossa le!



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttps://feherilles.blogspot.rs/

minimap