Mitrić, D. Radomir: Vénasszonyok nyara (Miholjsko leto Magyar nyelven)

Dah kasnog leta. Lepršavi treptaj dana

utonuo u tišinu šume. Tu, u dubu, gde je

pastir pesmom sinoć milovao zvezdu.

Muzika je reč odsvirana, tad. Živa kad pline,

na prstima, na svirali od zove. Jutro,

basnoslovno svedoči o tom povesnom trenutku,

migolji se od miline, pa se ponovo vrati

u pesmu, svetlo i plavo kao sena mora.

Odnekud vetar obrasta dušu. Zelen od smilja,

on je celivanje trave i neba. Reči su mirisne

na obroncima šume, tamo gde je žalfija

sveti tamjan pričešća. Gospode, kakva su

tvoja prostranstva Vidnog! Treperim sav,

opijen, u tresetištu, lak poput nevida,

i puštam dušu da ćuti, u prirode kazu.

A kései nyár lehelete. A nap könnyed rezdülése

az erdő csendjébe olvadt. Itt, a tölgyek között,

ahol tegnap este a pásztor csillagot símogatott.

Akkor a szó csendülése hallatszott. Életre kelt,

lábujjhegyen, bodzafurulyán. A reggel,

e történelmi pillanat mesebeli tanúja,

örömében fészkelődik, majd ismét énekbe

olvad, akár az árnyéktenger kék és világos.

Valahonnan lelkünket szél fonja be. A vasvirágtól

zöld a fű és az ég magasztalója. Illatosak

a szavak az erdő lankáin, ott ahol a zsálya

az áldozás szent tömjéne. Uram, micsoda

Belátható térségeid vannak! Egész testemben

remegek, aléltan, az avarban, láthatalan könnyeden

és lelkem a természettel együtt csodálja a csendet.