Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Mihálik, Vojtech : Rozsdás láng (Hrdzavý plameň Magyar nyelven)

Mihálik, Vojtech  portréja

Hrdzavý plameň (Szlovák)

Istého jesenného dňa,
keď zlatý podvečer píska si v lístí,
sedíš na dvore pod vieskou
a pripíjaš si so svojou mladosťou
na zdravie.
Tisíc ráz núkal si jej pohár vína
a hľadel do jej očí,
omamných ako silný, modrý sen.
Toho dňa
náhodou spadne vám na stôl
úder vežových hodín
ako bronz v lipovom liste.
Čosi sa stalo!
Úporne zvučí čas!
Neprezradíš svoj úľak,
s úsmevom vstávaš od stola
a vravíš svojej mladosti:
Seď tu a počkaj ma,
musím si niečo vybaviť. Na zdravie.
A keď prechádzaš solídnou meštianskou bránou,
netušíš ešte, že nesplníš sľub.
Pod nohami ti zabľačala ctižiadosť,
na druhej strane brány je strach,
práve si vkročil do rôčkov hypochondrie.
Odteraz ako hrdzavý plameň
bude ťa odľudná láska hrýzť.
Srdce,
ktorého spev si ponúkal iným,
odteraz budeš počúvať sám,
úzkostné, bdelo.
Z horúčky zvedavých zmyslov
nájdeš len cifry, čo zalieva ortuť.
Na oči spustí sa clona
tabletiek ako večné sneženie.
A čím viac tvoja cena poklesne,
tým väčšmi budeš cítiť svoju vzácnosť.
Hanebný osud tých,
čo ľúbili len preto,
aby aj sami boli ľúbení.
Odteraz ako hrdzavý plameň
bude ťa odľudná láska hrýzť.
Nevybavil si nič, ale už sa nevrátiš.
A tvoja mladosť
na dvore pod vieškou sedí,
vlasy jej tečú do očí,
čaká, čaká už koľký čas,
do čaše zatína skľavené prsty
a zachrípnutú pieseň huláka.



FeltöltőRépás Norbert
KiadóKalligram, Ústav slovenskej literatúry SAV
Az idézet forrásaBásnické dielo - Vojtech Mihálik, ISBN: 978-80-8101-373-7
Könyvoldal (tól–ig)161-162
Megjelenés ideje

Rozsdás láng (Magyar)

Egy szép őszi napon,
midőn az arany alkony fütyörész a lombban,
ülsz az udvaron, a lugasban,
s ifjúságoddal koccintasz,
egészségünkre.
Ezerszer kínáltad már néki a poharat,
s néztél, mint erős, kék álom,
oly bódító szemébe.
Ama napon
véletlenül az asztalunkra pottyan
a toronyóra hangja,
mint rőt hársfalevél.
Valami történt!
Vészjóslón zeng az idő.
El nem árulod riadalmad,
mosolyogva állsz föl az asztal mellől,
s így szólsz ifjúságodhoz:
Ülj le itt, és várj meg!
El kell intéznem valamit. Egészségünkre!
S ahogy a szolid polgár-kapun áthaladsz,
nem sejted még, hogy ígéreted nem teljesíted.
Lábad előtt nyüszít a becsvágy,
a kapu túlsó felén a félelem.
Éppen a hipochondria éveibe léptél.
Mától fogva rozsdás lángként emészt
az önös szerelem.
Szívedet,
melynek dalát másoknak kínáltad,
mától fogva, szorongva, éberen,
egyedül hallgatod.
A kíváncsi érzékek lázából
higany elöntötte számokat lelsz csak.
Tabletta-függöny hull a szemedre,
örökös havazás.
És minél kevesebbet érsz,
annál többre tartod magad.
Azoknak szégyenletes sorsa ez,
akik csak azért szerettek,
hogy őket is szeressék.
Mától fogva rozsdás lángként emészt
az önös szerelem.
Semmit el nem végeztél, de már nem térsz vissza.
S ifjúságod ül az udvaron,
a lugasban,
haja szemébe hull,
vár, vár, mióta vár már.
Dermedt ujjait pohárra szorítja,
s rekedt nótát üvöltözik.



FeltöltőRépás Norbert
KiadóMadách Könyv- és Lapkiadó (Bratislava)
Az idézet forrásaVojtech Mihálik - Válogatott versek
Könyvoldal (tól–ig)33-34
Megjelenés ideje

minimap