Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Kráľ, Janko: Pozsonyi merengés (Duma bratislavská Magyar nyelven)

Kráľ, Janko portréja

Duma bratislavská (Szlovák)

1Ten prešporský zámok pekný murovaný —
čudujú sa z neho na Dunaj tí páni,
čuduje sa z neho aj záhorský šuhaj:
ako pekne tečie ten povestný Dunaj.
Tí nádherní páni pilnú radu majú,
že oni povestný Dunaj zahatajú;
a tie naše Tatry zďaleka sa smejú;
„Zahatajte, páni, keď máte nádeju!“

Zrekli sa tí páni na chlapcov junákov,
a čo by tí páni zedli tisíc zrakov!
„A čože vy, páni, čože máte s nami?“
Skočili na nohy chlapci pod Tatrami.
„Hej, chlapci slovenskí, nič sa my nebojme,
len my v našich Tatrách ak’ tie Tatry stojme.
Nič sa my nebojme, keď sme telo jedno,
či nás i znivočia — veď padneme vedno!“
Nenivočia, netnú, nerúbu, nekolú;
ale srdce berú slovenskému kolu;
všetko tak nechali, ale srdce vzali,
prešporskí šuhaji na ľade ostali.
Prešporskí šuhaji plačú na rok nový,
vytínajú kríček, pekný kalinový,
vytínajú kríček s koreňom zo zeme:
„Akože my potom, siroty, budeme!“
Vyzváňali zvony v štyri sveta strany,
keď bránami išli prešporskí kompani.
„Ej, páni na zámku, to vy dobre vedzte,
keď ste jadro vzali, škrupinu si zedzte!
Bodaj ste, aby ste pokoja nemali,
keď ste nám jediné potešenie vzali!
Bodaj ste, aby ste tak v svete schodili,
ako ste sa za nás v kostole modlili!
Málo nás je, málo, ale nič je preto:
bez sto lastovičiek bude ešte leto!
Povedali mnohí, že pôjdu za nami,
a teraz po kútoch nôťa so svrčkami.
Keď nôťa, nech nôťa — bodaj vynôtili,
by tí páni zedli, čo si navarili;
by tí páni znali, dobre pamätali,
keď chlapci slovenskí Prešporok nechali!“

Ten prešporský zámok pekný murovaný —
čudujú sa z neho na Dunaj tí páni,
čuduje sa z neho aj záhorský šuhaj,
ako pekne tečie ten povestný Dunaj.
Hľadí aj pán Mátal, čo ten Dunaj hatal —
a ten letí skokmi ak’ pred tisíc rokmi.
A tie naše Tatry zďaleka sa smejú:
„Zahatajte, páni, keď máte nádeju!“



1Prvý raz v Orle tatranskom 1847, roč. II, str. 529. — Ps — vložka, potom V-1 a V-2. Všetky prepisy sú verné. Táto báseň je pamätná tým, že je Kráľovou odpoveďou na suspenziu Ľ. Štúra z katedry profesora lýcea na Silvestra 1843 a na demonštratívny odchod študentov (4. marca 1844) do Levoče. Básnik pripojil k nej tieto poznámky: 1. K veršu 10: Je výpoveď prostonárodňja, zrak značí dákeho ľuďom odpornjeho Boha staroslovjenskeho. — Kompan značí žiaka. — Pán Mátau, českí pán Mátal; i u nás sa táto forma užíva. — Vo verši 3 a 43 je spomenutý „záhorský šuhaj“, ktorým treba rozumieť Ľ. Štúra, ktorý užíval i pseudonym Boleslava Záhorského. (Trenčianske Záhorie — rodný kraj Štúrov.) Oproti Ot má V-1 tieto odchýlky: pekní murovaní — pekne murovaný; po 12. verši niet medzery ako u V-1; jedinuo potešenja — jediné potešenie; po kútach — po kútoch; pametali — pamätali.



FeltöltőRépás Norbert
KiadóZlatý fond denníka SME / zlatyfond.sme.sk
Az idézet forrásaDielo digitalizoval(i) Michal Garaj, Viera Studeničová, Miriam Mládková, Peter Krško, Martin Droppa, Pavol Tóth, Janka Kršková, Gabriela Matejová, Róbert Zvonár, Renáta Klimová, Michal Greguška, Martina Červenková, Andrea Minichová, Jozef

Pozsonyi merengés (Magyar)

Jól megépítették a pozsonyi várat:
az urak onnét a szép Dunára látnak,
erdőalji legény is onnan csodálja,
hogy csapong, mily szépen, a Duna hulláma.
Arról tanácskoznak az urak fenn tehát,
hogy berekesztik majd a legendás Dunát;
de Tátránk messziről nevetésre fakad:
Ha úgy gondoljátok, rekesszétek be csak!

Ifjú vitézekbe kötöttek vigadva,
ezer mennykő csapjon tüstént az urakba!
Mi bajotok velünk, nosza, halljuk, urak? —
ugrottak a fiúk talpra Tátránk alatt.
Ne féljünk semmitől, mi, szlovák legények,
álljunk szilárdan, mint Tátránkban a bércek!
Egy cseppet se féljünk, egy test vagyunk szinte,
legfeljebb lecsap a halál fejeinkre!
Nem húzzák karóba, nem döntik kardélnek,
csak szívét veszik a szlovák közösségnek;
minden mást meghagytak, csak a szívünk búsul,
a legényeket mind kisemmizték rútul.
Pozsonyi legények újévkor zokognak,
kivágják tövét a bangitabokroknak,
gyökerével együtt a földből kivágják:
Mit csinálunk aztán, szegény, szegény árvák!
Megszólalt a harang, a négy világtájnak,
mikor ellépkedtek a pozsonyi társak.
Tudjátok meg, hej, ti várbeli urak,
ha a bele kell, a héj is nektek marad!
Nyugtot nektek sehol ne adjon a földünk —
egyetlen vigaszunk elvettétek tőlünk!
Adja Isten: olyan legyen a sorsotok,
ahogyan érettünk ti imádkoztatok!
Nem vagyunk mi sokan, de nem bánjuk ezt se,
eljő a tavasz, ha nem is jelzi fecske!
Sokan mondogatták, hogy követni fognak,
s most a szoba sarkán tücskökkel dalolnak.
 Daloljanak hát csak — jövőknek, menőknek — ,
egyék is meg maguk, mit az urak főztek;
s ne felejtsék soha, hogy az urak végett
mint hagyták el Pozsonyt a szlovák legények!

Jól megépítették a pozsonyi várat;
az urak onnét a szép Dunára látnak,
erdőalji legény is onnan csodálja,
hogy csapong, mily szépen, a Duna hulláma.
Bámulja Mátal úr: rekeszteni kéne,
de az csak hömpölyög, mint sok ezer éve.
És Tátránk messziről nevetésre fakad:
Ha úgy gondoljátok, rekesszétek be csak!



FeltöltőRépás Norbert
KiadóSlovenské vydavateľstvo krásnej literatúry, n.p. Bratislava a Versbarátok köre 3. tagilletményeként
Az idézet forrásaJanko Kráľ -Toborzó, Válogatott versek, fordítók: Tóth Tibror, Végh György
Könyvoldal (tól–ig)27-28
Megjelenés ideje

minimap